Pesti Srácok

Donald Trump szerint a Google azon van, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon

Donald Trump szerint a Google azon van, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon

Donald Trump szerint a Google azon dolgozik, hogy ő veszítsen a 2020-as választásokon. Az amerikai elnök állításai nem lehetnek alaptalanok, mára ugyanis kiderült, hogy a legutóbbi kampányban a Google a Hillary Clintonra, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat tudatosan és bizonyítottan elhallgatta, míg a Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette. Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója az Ovális Irodában nemrég arról biztosította az elnököt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervez a jövő évi választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet.

– írta az elnök a keddi Twitter-bejegyzései egyikében, és mellékelt két, a Fox televízióban hétfő este elhangzott beszélgetést.

Az egyik interjúban a Google volt munkatársa, Kevin Cernekee mérnök arról beszélt, hogy amikor 2016-ban Donald Trump megnyerte az elnökválasztást, a cég vezetői a szó szoros értelmében elsírták magukat, és miközben könnyeiket törölgették, megfogadták, hogy ez még egyszer nem történhet meg, és Trump vereségének biztosítása érdekében minden hatalmukat és erőforrásukat bevetik. A másik interjúban a több újságírói díjjal kitüntetett oknyomozó riportert és írót, Peter Schweizert szólaltatta meg a műsorvezető. Schweizer megerősítette, hogy igaz lehet, amit Cernekee elmondott. Ennek alátámasztására felidézte, hogy a 2016-os elnökválasztási folyamat során a Google a Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelöltre vonatkozó negatív dolgokat bizonyítottan elhallgatta, míg a Donald Trumpra vonatkozó negatívumokat felerősítette. Schweizer szerint ugyan a Google jövőre nem követi el ugyanezt a hibát, de hangsúlyozta: erre az lehet a biztosíték, hogy az igazságügyi minisztérium szorosan figyelemmel kíséri a kaliforniai techcég tevékenységét a választási időszakban.

PestiSracok facebook image

Donald Trump még két Twitter-bejegyzést szentelt a Google-nak. Az egyikben írásban is megismételte Peter Schweizer szavait, vagy legalábbis egy részüket.

– kommentálta a Google három évvel ezelőtti gyakorlatát az elnök, majd hozzátette, hogy nagyon szorosan figyelemmel kísérik a Google-t. Másik mikroblog-bejegyzésében Trump arra emlékeztetett: nemrégiben az Ovális Irodában járt Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója, és arról biztosította őt, hogy elismeri a kormányzat munkáját, és a cég egyáltalán nem tervezi a 2020-as választások elleni törvényellenes felforgató tevékenységet. Trump hangsúlyozta: ez számára nagyon is jól hangzott, mindaddig, amíg nem látta a Cernekee-vel készült interjút.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.