Pesti Srácok

Durvul a helyzet a migránshajók miatt: Salvini hajthatatlan, amit az olasz kormányfő nem hajlandó tovább tűrni

Durvul a helyzet a migránshajók miatt: Salvini hajthatatlan, amit az olasz kormányfő nem hajlandó tovább tűrni

Olasz felségvizekre ért a Proactiva Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajója 147 migránssal a fedélzetén csütörtökön. Spanyolország a helyzet súlyosságára tekintettel felajánlotta, hogy befogad néhányat a hajón utazó migránsok közül – írta korábban az El País című spanyol napilap madridi kormányzati forrásokra hivatkozva. Az újság értesülése szerint pontos számukat egy megállapodásban rögzítik majd, amelyben a többi között Németország és Franciaország is részt vesz. Közben az olasz kormányfő éles hangvételű üzenetet fogalmazott meg Matteo Salvininek: Conte arra figyelmeztette Salvinit, hogy "ellenszegülése az ügyben csak újabb világos példája a tisztességtelen együttműködésnek, amit nem hajlandó eltűrni".

A római közigazgatási bíróság előző nap elfogadta a szervezet beadványát, érvénytelenítette Matteo Salvini olasz belügyminiszter behajózási tilalmát, és engedélyezte, hogy a Proactiva hajója olasz felségvizekre lépjen. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök időközben bejelentette, hogy hat európai ország hajlandó befogadni a menedékkérőket a hajó fedélzetéről. A kormányfő Salvinihez intézett, éles hangú üzenetében úgy fogalmazott, hogy Franciaország, Németország, Románia, Portugália, Spanyolország és Luxemburg "nyújt segítő kezet". Facebook-oldalán közzétett üzenetében a felbomlás szélén álló olasz kormányt vezető Conte egyben figyelmeztette Salvinit, hogy "ellenszegülése az ügyben csak újabb világos példája a tisztességtelen együttműködésnek, amit nem hajlandó eltűrni". Az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint a járművet az olasz haditengerészet két hajója kíséri. "Továbbra sincs kikötő, amely fogadna minket, de lassan véget ér ez a rémálom" - tette hozzá a szervezet. A kikötési engedély Salvini döntésétől függ. A belügyminiszter azonban eltökélt: szerdán bejelentette, hogy fellebbez a római törvényszék döntése ellen, és ismét kitiltja a hajót az olasz vizekről.

Spanyolország a helyzet súlyosságára tekintettel felajánlotta, hogy befogad néhányat a hajón utazó migránsok közül – írta korábban az El País című spanyol napilap madridi kormányzati forrásokra hivatkozva. Az újság értesülése szerint pontos számukat egy megállapodásban rögzítik majd, amelyben a többi között Németország és Franciaország is részt vesz. A migránsok többsége két hete vesztegel a hajón, köztük sok a kiskorú. Az olasz belügyminisztérium előző nap megengedte, hogy egy négyfős migránscsalád partra szállhasson Olaszországban. Giuseppe Conte olasz kormányfő korábban felszólította a belügyminisztériumot, hogy legalább a gyerekeket engedjék le a fedélzetről. A Földközi-tengeren vesztegel az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű civil szervezetek Ocean Viking nevű hajója is 356 migránssal a fedélzetén.

Az olasz belügyminisztérium csütörtökön közzétett éves statisztikája szerint az idei évben 79,6 százalékkal kevesebb menedékkérő érkezett Olaszországba a tavalyi év azonos időszakához képest. Számuk 42 700-ról 8691-re apadt 2018-hoz viszonyítva. A Földközi-tengeren megfulladt migránsok száma pedig 83-ról négyre csökkent. A tárca szerint ugyanakkor az önkéntes hazatelepítések száma 1201-ről 555-re esett az idén, ami 53,8 százalékos csökkenést jelent. Az Olaszországba 2019-ben érkezett migránsok 36,8 százaléka a tunéziai, 22,3 százalékuk a líbiai partokról indult. A menedékkérők több, mint fele tunéziai, pakisztáni és iraki állampolgár. Mindemellett az idén több, mint a felével, 56 százalékkal kevesebb menedékkérelmet nyújtottak be. 2018-ban 82 382 ilyen beadvány érkezett a bevándorlási hatóságokhoz, míg 2019-ben 36 250. Tavaly 97 410 menedékkérelmi eljárást folytattak le, az esetek 70 százalékában elutasító döntés született – fűzte hozzá az olasz belügyminisztérium. A tárca beszámolt arról is, hogy a kevesebb illegális bevándorló miatt zsugorodtak az ellátásukra fordított kiadások is. Míg 2017. augusztus 1-je és 2018. július vége között 2,2 milliárd eurót költöttek erre a célra, addig tavaly óta 501 millió eurót tesznek ki ezek a kiadások. Olaszország jelenleg 105 142 migráns ellátását biztosítja, ami harmadával kevesebb a tavalyi évhez képest.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Domenic Aquilina

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."