Pesti Srácok

Elsősorban egymást bírálták a demokrata elnökjelölt-aspiránsok a szerdai vitanapon

Elsősorban egymást bírálták a demokrata elnökjelölt-aspiránsok a szerdai vitanapon

Az egészségbiztosítás és a bevándorlás, illetve az igazságügyi büntetési rendszer kapott hangsúlyt az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok újabb szerdai vitáján, amelyen sokszor egymást is bírálták a politikusok, nemcsak a hivatalban lévő elnököt, Donald Trumpot.

Szerdán az elnökjelöltségre pályázók újabb tízfős csoportja vett részt. A szerdai vitát szintén a CNN hírtelevízió rendezte meg Detroitban, és moderátorai ezúttal is ugyanazok a vezető újságírók voltak. Ahogyan kedden elsősorban Bernie Sanders vermonti és Elizabeth Warren massachusettsi szenátorokra figyeltek a választók és a politikai elemzők, úgy a szerdai vitának is volt két főszereplője: Joe Biden volt alelnök és Kamala Harris kaliforniai szenátor. Annál is inkább, mert az egy hónappal ezelőtti vitában Harris élesen támadta korábbi emberi jogi állásfoglalásai és vitatható döntései miatt Bident.

Szerdán Biden megkülönböztetett kedvességgel köszöntötte Harrist, s azzal fordult hozzá:

PestiSracok facebook image

A megjegyzést Ian Sams, Kamala Harris sajtófőnöke azonnal - még a vita alatt - bírálta Twitter-bejegyzésében, sérelmezve, hogy Biden "legyerekezte" a kaliforniai szenátort. A kétórás vitában Biden és Harris mellett nyolc demokrata elnökjelölt aspiráns vett részt: Michael Bennet coloradói, Kirsten Gillibrand New York-i és Cory Booker New Jersey-i szenátor, továbbá Tulsi Gabbard hawaii képviselő, Jay Inslee, az északnyugati Washington állam kormányzója, Bill de Blasio, New York város polgármestere, Julián Castro, az Obama-kormányzat volt építésügyi minisztere és Andrew Yang üzletember. A vita legfőbb témája ezúttal is az egészségbiztosítás és a bevándorlás, illetve az igazságügyi büntetési rendszer volt.

Joe Bident - aki a közvélemény-kutatásokban jelenleg a legesélyesebb elnökjelöltje a Demokrata Pártnak - ismét mindenki másnál több támadás érte; volt, amelyikre nem is tudott érdemlegesen válaszolni. Amikor például Bill de Blasio, New York polgármestere azt firtatta, hogy vajon fellépett-e Barack Obama illegális bevándorlók kitoloncolását megnövelő politikája ellen, Biden nem kívánta kommentálni az ügyet. Az igazságügyi büntetési rendszerről vitázva Cory Booker, New Jersey szenátora úgy fogalmazott:

Kamala Harris szenátor pedig ismét felhozta, hogy az 1970-es években Joe Biden - szenátorként - dicsérte a szegregációt, azaz a faji elkülönítést szorgalmazó törvényhozó kollégáit.

- mondta Harris. Válaszul Biden Harris kaliforniai államügyészi munkáját támadta, mondván, nem tett eleget a szegregált iskolai körzetekért és a rendőri túlkapások ellen.

- csattant fel a kaliforniai szenátornő. Nem volt egyetértés a választók körében legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdésben, az egészségbiztosítás ügyében sem. Biden a demokraták által sem teljesen sikeresnek tartott, Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszer kiterjesztését ígérte, Kamala Harris az időskorúak egészségügyi ellátását segítő állami program, a Medicare mindenkire történő kiterjesztését javasolta, bár e programban - Bernie Sandersszel ellentétben - megőrizné a magánbiztosítók szerepét is. A vita utáni első kommentárok szerint Joe Biden tétova, erőtlen politikusként mutatkozott meg, ráadásul több alkalommal is füllentésen érték. Az elnökjelöltségre pályázók egyébként is gyakran támadták egymást, bár vitájuk kevésbé volt heves, mint kedden vitázó kollégáiké. Általában nagy súlyt helyeztek az egészségbiztosítás gondjainak megoldására.

A vita záró perceiben Cory Booker és Julián Castro megismételte, hogy meg kellene indítani a Donald Trump elnök alkotmányos elmozdítását célzó eljárást (impeachment). Kirsten Gillibrand, aki a vitában "kiváltságos fehér nőnek" nevezte magát, arra a kérdésre, hogy elnökként mit tenne elsőként, azt válaszolta:

Megjegyzését a The New York Times című lap "az est idézetének" minősítette. A The Washington Post című lap elemzése szerint Kamala Harrisnak nem sikerült korábbi kiváló szereplése, Joe Biden ismét csak sebeket kapott, a vita győztese pedig a jelen nem lévő, Bernie Sanders vermonti és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt. Ők a szerdai vitában nem vettek részt, mert már a keddiben szerepeltek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.