Pesti Srácok

Fényes nappal raboltak ki egy mozgássérült koldust Egerben

Fényes nappal raboltak ki egy mozgássérült koldust Egerben

Mozgássérült koldust rabolt ki fényes nappal két visszaeső bűnöző Eger belvárosában, az aprópénzét is elvették – közölte a Heves Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatása szerint az elkövetőket letartóztatták. Az Egri Járási Ügyészség rablás bűntettével vádolja a két férfit, akikkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A két 40 év körüli férfi pénze átadására kényszerített egy kéregetőt Egerben. Egyikük idén szabadult erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt öt éves fegyházbüntetéséből, míg társa korábban négy évnél hosszabb időt töltött börtönben zsarolás kísérlete miatt – tette hozzá. A vádirat alapján május 30-án a mozgássérült, évek óta hajlaktalan sértett a Dobó tér közelében, tolószéke mellett, a földön ülve koldult, amikor az arra járó két vádlott egyike pénzt követelt tőle. Miután a sértett vonakodott eleget tenni a felszólításnak, a másik férfi megfenyegette, hogy embereket küld rá, akik meg fogják verni. Ezek után a hajléktalan átadta pénzét támadóinak. Ők azonban nem elégedtek meg ennyivel, többet követeltek, mikor pedig nem kapták meg, egyikük a koldus tálkájában összegyűlt aprópénzt is elvette. A vádlottak ezek után sem távoztak, hanem tovább zaklatták áldozatukat, melynek csak a járókelők által értesített rendőrök kiérkezése vetett véget – olvasható a főügyész közleményében.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.