Pesti Srácok

Gréczy ismét tombol: A választások után Orbánnak kuss lesz a neve!

Gréczy ismét tombol: A választások után Orbánnak kuss lesz a neve!

Most még szépen mondjuk: el a kezekkel a polgármesterek jogkörétől! – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc kisinasa, Gréczy Zsolt csütörtöki közleményében, amelyben azzal riogatta a DK szektapárti híveit, hogy a kormány a polgármesterek jogkörének elvételére készül. Mint virtuális öklét rázogatva hozzáteszi, "a választás után önkormányzati ügyekben nem a népnek, hanem Orbán Viktornak lesz kuss a neve, jobb, ha ezt minél hamarabb az eszébe vési".

Gréczy Zsolt valamiféle sajtóhírre hivatkozva csütörtökön azzal idegelte fel a Demokratikus Koalíció maroknyi hívét, hogy a kormány elvonná a polgármesterek jogkörét, amennyiben a Fidesz-KDNP elveszti az önkormányzati választásokat. Mint Gréczy fantáziál, több lépésben elvennék az önkormányzatoktól a bölcsődéket, óvodákat is, valamint átvennék az irányítást az önkormányzati cégek könyvelése és működése felett is. Gréczyből aztán előtör a vörös prolidüh, amikor úgy folytatja:

Majd hozzáteszi:

PestiSracok facebook image

Forrás: OS; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."