Pesti Srácok

Hét év börtönre ítéltek Franciaországban egy fiatal nőt merénylet kitervelése miatt

Hét év börtönre ítéltek Franciaországban egy fiatal nőt merénylet kitervelése miatt

Hét év börtönre ítéltek szerdán Párizsban egy radikalizálódott lányt, akit 2016-ban vettek őrizetbe, 18 éves korában, mert merényletet tervezett elkövetni az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet nevében. A büntetőbíróság döntése értelmében a vádlott büntetése kétharmadának letöltése előtt nem kaphat enyhítést. Ötéves szociális és jogi megfigyelését is elrendelték.

Az ügyészség július 12-én tíz év börtön kiszabását kérte a most 23 éves nőre. Az IÁ propagandáját hirdető Janna C.-t 2016. július 10-én vették őrizetbe a közép-franciaországi Clermont-Ferrand egyik közparkjában, miután üzeneteiben és a családtagjaival közölte, hogy merényletet tervez. A lány az előállítása előtti napon az interneten az után kutakodott, hogyan lehet robbanóövet gyártani, illetve a dzsihadisták által felkapott robbanószer, az aceton-peroxid (TATP) előállításának technikáját kereste. A Snapchat nevű multimédiás üzenetküldő alkalmazáson pedig randevúra hívott "az örök paradicsomban".

- indokolta szándékait a nő a tárgyaláson. A nyomozás azután indult el, hogy az IÁ francia propagandistája, Rachid Kassim franciaországi merényletek elkövetésére szólította fel a terrorszervezet követőit a Telegram közösségi portál egyik csoportjában. A nyomozók úgy bukkantak az akkor még kiskorú Janna C. nyomára, hogy üzeneteket váltott a csoport létrehozójával, akit megfigyeltek. A másik nőt azért ítélték el, mert merénylet elkövetésére biztatta a kiskorú Jannát, és ezután Szíriába akart távozni; a nő ezt végig tagadta. A bíróság bűnösnek találta Janna C.-t robbanószeres erőszakcselekmény kitervelésében, de a Szíriába való távozási szándékban nem. Egy másik radikalizálódott nőt, a 25 éves Djelika S.-t, aki szoros kapcsolatban állt az interneten Jannával, és közös felvételt is posztoltak, hat év börtönre ítélt a bíróság. A zavaros személyiségű nő bevallotta a francia rendőröknek, hogy Jannával két merényletben járókelőket akartak megkéselni, "hogy minél több embert megöljenek". A vallomást ügyvédje távollétében tette, és a bíróság nem használta fel. Végül csak a Szíriába való távozási szándéka miatt ítélték el; az ügyész nyolc év börtön kiszabását kérte.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.