Pesti Srácok

Hollik István: A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket

Hollik István: A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket

A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket, ezért erkölcsi kötelesség, hogy a nyugdíjasok is részesülhessenek a magyar gazdaság jó teljesítményéből – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken, a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendeletről.

A politikus hangsúlyozta: a második negyedéves adatok szerint Európa leggyorsabban fejlődő gazdasága a magyar. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az Európai Unió miatt megszüntetett Erzsébet-utalványok helyett rezsiutalvánnyal támogatják az időseket. Az összesen kilencezer forint értékű utalványok 2020 márciusáig használhatók fel; azokat a posta szeptember végéig kikézbesíti. Így minden nyugdíjas és nyugdíjszerű juttatásban – rehabilitációs járadékban, özvegyi nyugdíjban – részesülő érintett még a fűtési szezon előtt megkapja azokat – tette hozzá. A közfoglalkoztatottak 54 ezer forintos egyszeri pluszjuttatásáról Hollik István elmondta, hogy a versenyszféra gyorsabban "szívja el" a munkaerőt, mint ahogy a kormány számított rá, és az emiatt megmaradó forrásból finanszírozzák ezt. Hollik István Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatójának filmügyi kormánybiztossá történő kinevezéséről azt mondta: Andy Vajna teljesítménye mérvadó a terület mindenkori kormánybiztosa számára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.