Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán Szent István intelmeit hozza példaként Európának és a magyarságnak

Ifj. Lomnici Zoltán Szent István intelmeit hozza példaként Európának és a magyarságnak

Hosszabb publicisztikát írt ifj. Lomnici Zoltán a 888.hu oldalon, mely Szent István örökségével és intelmeinek maradandóságával foglalkozik. Lomnici szerint István király fiához szóló gondolatai ma aktuálisabbak, mint valaha. A Szent István-i örökség legfontosabb területe most a védelem kérdése, hiszen Európa-szerte a gyengülés folyamatát láthatjuk. Lomnici kitér arra is, hogy hazánk védelme egyben Európa védelme is, ahogy ez a magyar történelem évszázadai alatt számtalanszor bebizonyosodott.

Lomnici felhívja a figyelmet, hogy Európa ma eljutott oda, hogy a nyugati államok szinte képtelenek saját magukat megvédeni, aki pedig Európa valódi identitását védi, azok a visegrádi országok:

A gondolatait bizonyítandó, Lomnici kitér arra, hogy Magyarország milyen erőfeszítéseket tett a határok védelmére, melyek egyben Európát is védik a beözönlő idegen tömegektől, kevés segítséget kapva:

PestiSracok facebook image

A jogász szerint manapság láthatóak jelek arra vonatkozóan, hogy Európában is egyre többen ébrednek fel, miközben leszögezi, hogy ugyan minket vádolnak lelketlenséggel, ez a régió rengeteg valódi menekültet fogadott be:

Ezt követően Lomnici kitér arra, hogy vajon milyen kivezető út lehet a mostani helyzetből, és reményének ad hangot azt illetően, hogy Európa többi része is belátja, az eddigi Juncker-féle út a szakadékba vezet, a nemzetállamok összefogása azonban valódi megoldás a problémákra. A teljes írás elolvasható ITT.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.