Pesti Srácok

III/III-as ügynököt támogatnak Soproni Tamásék

null

A Momentum az ellenzéki összefogás tagjaként egy állampárti besúgót támogat a Terézvárosban önkormányzati képviselőjelöltként – írja a Magyar Nemzet. Gaár Iván nem sokkal a rendszerváltás előtt önként jelentkezett III/III-as ügynöknek azzal, hogy szívesen fotózná az akkor megjelenő ellenzéki pártok politikusait. Közben az is kiderült, hogy Soproni Tamás, a Momentum polgármesterjelöltjének szülei rendkívül olcsón jutottak több lakáshoz is a kilencvenes években, ma viszont éppen azt hirdeti a párt, hogy visszavennék a szociális bérlakásokat a „fideszesektől”.

Egykori besúgó az ellenzéki összefogás egyik önkormányzati képviselő-jelöltje a Terézvárosban. Az Utólag.com szerint Gaár Iván a rendszerváltás előtt, 1988-ban önként jelentkezett III/III-as ügynöknek azzal, hogy szívesen fotózná az akkor megjelenő ellenzéki pártok politikusait. Gaár a rendszerváltás éveiben Dobos Ödön fedőnéven a BM III/III–4-a. alosztálynak dolgozott, s az SZDSZ-szel épített ki jó kapcsolatokat. Nagy Imre újratemetésén, 1989. június 16-án a szabad demokraták csoportjával együtt vett részt a Hősök terei ravatalozáson. Feladata szerint fényképeket kellett készítenie a szónokokról, az ismertebb személyekről és az esetleges váratlan eseményekről. Augusztus 20-án szintén az SZDSZ rendezvényén dolgozott, mint fotós; feladata szerint a résztvevőkről, a szónokokról, a rendezőkről, és az esetlegesen előforduló törvénysértő cselekedetek elkövetőiről kellett felvételeket készítenie. Az egyelőre nem ismert, hogy Gaár mivel nyerte el az ellenzéki pártok bizalmát, de az szinte bizonyos, hogy a VI. kerület polgármester-jelöltjeként a momentumos Soproni Tamásnak is volt beleszólása az egykori ügynök indításába.

Az ellenzéki összefogásban szereplő Momentum ártatlannak tűnő politikai imázsával nemcsak az általuk is támogatott besúgó áll ellentétben. A párt nemrégiben meghirdetett szociális­bérlakás-programjában arról értekezik, hogy felülvizsgálnák, hány ilyen ingatlan van „fideszesek kezében”, amelyeket szerintük vissza kellene venni.

PestiSracok facebook image

– hangoztatták.

Ugyanakkor a Magyar Nemzet információi szerint rendkívül kedvező áron került Soproni Tamás családjának tulajdonába két belvárosi ingatlan a kilencvenes években. A lap úgy tudja, hogy 1994-ben a Terézvárosban található két Bajnok utcai – 92, illetve 72 négyzetméteres – ingatlant roppant kedvező áron vették meg a politikus szülei és az egyik nővére. Ráadásul az egyik ingatlan árát részletekben törleszthették: havonta valamivel több, mint kétezer forintot kellett fizetniük. A harmadik ingatlan 1995-ben került a család érdekeltségébe. A politikus családja igencsak jól járt a nem mindennapi adásvételekkel, hiszen a három lakás jelenleg 200-220 millió forintot érhet. Az ingatlanügyleteket még pikánsabbá teszi az a tény, hogy a lakások egy önkormányzati rendelet révén kerülhettek Soproniék tulajdonába.

A Magyar Nemzet tegnap az ingatlanügyletekkel összefüggésben megkereste Soproni Tamást, aki csupán írásban volt hajlandó válaszolni a kérdésekre. A politikus anélkül, hogy ismerte volna a cikk tartalmát, fenyegetőzni kezdett. Jelezte: bírósághoz fordul, amennyiben bármilyen utalást tesznek arra, hogy családja áron alul szerezte meg a lakásokat. Ez szerinte rágalmazás lenne. Soproni a három ingatlanról semmit nem közölt, ehelyett mostani lakhelyéről beszélt.

– fogalmazott. Soproni Tamás saját elmondása szerint gyermekkora óta a Terézvárosban él, és 2014-ben önkormányzati képviselői mandátumért mérette meg magát – sikertelenül – az Együtt–PM–MSZP–DK-összefogás támogatásával. Bár Soproni előszeretettel hangoztatja szociálliberális elköteleződését – a szociáldemokrata Kéthly Annát tekinti politikai példaképének –, s még két éve is azt hangoztatta, hogy nem állnak be az úgynevezett új pólusba és „nem gyurcsányozzák össze magukat”, a májusi európai parlamenti választást követően már azt nyilatkozta, hogy a Momentumnak a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val is össze kell fognia.

Korábban már több alkalommal is felpattogzott a máz Soproni Tamás értelmiségi imázsán. Nem tekinthető kulturáltnak például az Echo TV képernyőjén tavalyelőtt mutatott viselkedése, amikor is úgy fogalmazott az egykori szocialista miniszterrel kapcsolatban, hogy „Ki a f…szom az a Szabó Pál?”. Az már csak hab a tortán, hogy évente másfélmilliónál is többet kasszírozott a Hallgatói Önkormányzatnál betöltött pozíciójával.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.