Pesti Srácok

Jogi eszközökkel próbálják meg megnehezíteni az AfD indulását a szászországi tartományi választásokon

Jogi eszközökkel próbálják meg megnehezíteni az AfD indulását a szászországi tartományi választásokon

A szászországi választási bizottság arra hivatkozva semmisítette meg a bevándorlásellenes AfD választási listájának több, mint kétharmadát, hogy azt a párt tagjai két különböző kongresszuson szavazták meg. A bírói testület megerősítette júliusi ítéletét.

Az egykori NDK-s tartományban szeptember elsején tartanak helyi választásokat, melyre készülvén – a többi párthoz hasonlóan – az AfD is 61 fős listát állított. A bevándorlásellenes párt természetesen fellebbezett a döntés ellen, s a tartomány alkotmánybírósága július végén első fokon – felülírva a választási bizottság korábbi döntését – már az AfD javára ítélt. Azért azt meg kell jegyezni, hogy a jobboldali párt csak részsikert aratott, mert bár Szászország alkotmánybíróságának köszönhetően nem 18, hanem 30 fős listával vághat neki a szeptemberi választásoknak, a 30. helynél hátrébb rangsorolt képviselőjelöltjei listán semmiképpen sem juthatnak be a drezdai parlamentbe. Igaz, a közvélemény-kutatások alapján erre nem is nagyon lenne esélyük. Az alkotmánybíróság a jogerős ítéletet augusztus 16-án, pénteken hozta meg. A bírói testület helybenhagyta júliusi döntését, így az AfD, mely a maga 26 százalékos támogatottságával jelenleg a legnépszerűbb párt Szászországban, 30 fős listát állíthat a tartományi választásokra.

Forrás: 888.hu; Fotó: Getty Images

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.