Pesti Srácok

Karácsonyék nem építettek és nem újítottak fel egyetlen bérlakást sem, de félszáznál is többet értékesítettek

Karácsonyék nem építettek és nem újítottak fel egyetlen bérlakást sem, de félszáznál is többet értékesítettek

A Karácsony-érában Zuglóban száz új önkormányzati bérlakás megépítését és ötven felújítását tervezték, ezzel szemben egy sem épült, ráadásul a felújítások is akadoznak – tudta meg a Magyar Hírlap. De az is beszédes adat, hogy az elmúlt ciklusban hatvankilenc bérlakást adtak el.

A Magyar Hírlap emlékeztet arra, hogy Karácsony Gergely, Zugló polgármestere a lakhatási válság megoldását is célul tűzte ki a XIV. kerületben, hangsúlyt helyezve a bérlakásprogramra, felújításokra és építésekre. Az önkormányzat 626/2016. számú határozatában, a polgármester előterjesztésére 2017-re konkrétan ötven önkormányzati lakás felújítását irányozta elő, valamint száz új lakás építését. A 2018-as adatokból az látszik, hogy az épített lakások száma 0, azaz nulla. Ha pedig az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltjének ötéves teljesítményét vesszük górcső alá, látjuk, hogy az eredmény hasonló az említett 2017-es adathoz. Vagyis nulla. Sőt, még megvalósíthatósági tervek sem készültek. Ami viszont a kintlevőségeket illeti, ez a lakáscélú helyiségek esetében kilencszázmillió forint, a nem lakás célú üzlet- és irodahelyiségeknél pedig nyolcszázmillió. Ahogyan a kerület jegyzője a közelmúltban fogalmazott:

Sikeres volt viszont az önkormányzat az eladások tekintetében, mely tranzakcióból öt év alatt összesen hatvankilenc volt. Ami pedig a felújításokat illeti: 2017-ben húsz lakhatatlan bérlakást tett a kerület lakhatóvá, ami a zuglói vagyonkezelő szerint sem azonos a felújítással. A lap emlékeztet arra is, hogy Zuglóban létezik még egy sajátos modell a bérlakás-programban, amelynek lényege, hogy civil szervezetek, alapítványok segítségével újítanak fel lakásokat, amelyek a segítségért cserébe szinte „bérlőkijelölési” jogot kapnak. Ennél a konstrukciónál az önkormányzat a közművek biztosítását vállalja, a lakást felújító alapítvány nem válik bérlővé, de javaslatot tehet a bérlő személyére, akivel aztán az önkormányzat a bérleti szerződést megköti. Ennek részleteit azonban a Magyar Hírlapnak nem sikerült megtudnia, mert írásban feltett kérdésére konkrét választ nem, csak kitérő magyarázatot kaptak. Így működik a „transzparens” zuglói önkormányzat azóta, hogy Vágó Gábor LMP-s átláthatósági biztos otthagyta egykori harcostársát – olvasható a Magyar Hírlap cikkében, melyet részletesen ide kattintva érhetnek el.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.