Pesti Srácok

Negyedmillió műtárgyat költöztet új helyre a Néprajzi Múzeum

Negyedmillió műtárgyat költöztet új helyre a Néprajzi Múzeum

A magyar történelem eddigi legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetését valósítja meg a Néprajzi Múzeum, amely a Liget Budapest projekt keretében világszínvonalú raktárbázist kapott, 2021-től pedig új épületben fogadja majd látogatóit a Városliget szélén. A Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi, 1872 óta működő etnográfiai intézményeként – több költözés után – 1973-tól működött a korábbi Igazságügyi Palota épületében a Kossuth téren. Az impozáns palota azonban múzeumi célokra alkalmatlan volt, a műtárgyak bemutatására és raktározására csak szűkös helyiségek álltak rendelkezésére, így a költözés egyre égetőbbé vált – idézte fel az MTI-nek az intézmény főigazgatója.

Kemecsi Lajos hozzátette: a problémára a Liget Budapest projekt kínál megnyugtató megoldást, hiszen a májusban elkészült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), valamint a Városliget melletti, új múzeumi épület végre méltó, XXI. századi körülményeket biztosít majd a gyűjtemény számára.

– méltatta a Szabolcs utcában felépült OMRRK-t. A főigazgató kitért az Ötvenhatosok terén készülő múzeumépületre is:

PestiSracok facebook image

2017. év vége óta tart a Néprajzi Múzeum ikonikus épületének a kivitelezése, amely tavaly az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai versenyen elnyerte a világ legjobb középülete elismerést, illetve a World's Best Architecture különdíjat. Jelenleg az épület kivitelezésének mélyépítési szakasza zajlik, a cölöpözési munkálatokat követően most az alaplemez és a szigetelés kialakítása készül, majd megkezdődik a magasépítés.

– számolt be. Kemecsi Lajos elmondása szerint a Néprajzi Múzeum első alkalommal költözik számára tervezett, minden szakmai és látogatói igényt kielégítő, új épületbe.

– emelte ki. A kiállítóterek alkalmasak lesznek a legkorszerűbb muzeográfiai megoldások alkalmazására, így nagy nemzetközi tárlatokat is fogadni tudnak. Jelentősen megnő majd a látogatók által közvetlenül megismerhető műtárgyak száma és aránya: az eddigi 1200 négyzetméteres kiállítási felülethez képest az új épületben összesen 4000 négyzetmétert teszünk bejárhatóvá, emellett az időszaki tárlatok is több ezer négyzetméteren kapnak helyet.

– hangsúlyozta a főigazgató.

Míg a Néprajzi Múzeum korábbi, 1991-ben megnyílt állandó kiállítása csak a magyar anyagot mutatta be, a Városliget melletti épületben a világ civilizációját átfogó gyűjtemény is megtekinthető lesz, többek között az Afrikában gyűjtött Torday-anyag, a Bíró Lajos által Pápua-Új-Guineában gyűjtött anyag vagy a Diószegi Vilmos által végzett mongol sámánkutatás kollekciója. Az egyik legizgalmasabbnak az állandó kiállítás terveiben is szereplő, nemzetközileg is elismert óceániai gyűjtemény ígérkezik, amelynek darabjait Festetics Rudolf gróf szerezte be a Csendes-óceáni szigetvilágból.

Kemecsi Lajos kiemelte, hogy az egész épület gyermekbarát lesz, nyílik benne egy gyerekmúzeumi részleg is a gyerekek számára létrehozott kiállítással. A bemutatótereket emellett interaktív múzeumpedagógiai terek egészítik ki, bennük műhelyek, vizes workshopok, kézműves foglalkozások helyszínei. De lesz moziterem is, ahol a több száz darabból álló néprajzi filmgyűjteményüket és most készülő filmeket mutatnak be.

A főigazgató beszámolt a költözés-előkészítés folyamatáról is. Mint emlékeztetett, a múzeum ugyan 2017 decemberében bezárt a látogatók előtt, de a színfalak mögött intenzív munka zajlik. Az új állandó kiállítások koncepciójának kidolgozásával, az épülettervezési és kivitelezési feladatokban való részvétellel, valamint a gyűjteménygondozással foglalkoznak a muzeológusok. Több, mint száz munkatárs dolgozik azon, hogy a költözés biztonsággal mehessen végbe. Minden műtárgyat kézbe kell venni, megtisztítani, azonosítani, fotózni, QR-kóddal ellátni: mintegy 250 ezer tárgy kel útra az afrikai törzsi maszkoktól a több száz darabból álló ikonosztázon keresztül a papírbetlehemekig. Emellett az archívumi adattárban őrzött milliónyi dokumentum, kép, fotó és negatív is költözik ebben az időszakban. Az eredmény azonban látványos: az országos múzeumok közül most talán a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiről áll rendelkezésre a legpontosabb kép – hangsúlyozta. Kemecsi Lajos közölte: a tervek szerint 2021-ben már látogatható lesz a Néprajzi Múzeum új épületének tárlata.

– közölte. Szándékaik szerint még az idén megkezdik a költözést az átadott bázisra, hiszen 2020 nyarán el kell hagyniuk a Kossuth téri épületet.

A Néprajzi Múzeum költözéséről és leendő otthonáról készült videó itt tekinthető meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?