Pesti Srácok

Nem minden tagállam nevezte meg biztosjelöltjét a kitűzött határidőig

Nem minden tagállam nevezte meg biztosjelöltjét a kitűzött határidőig

Nem minden európai uniós tagállam kormánya adta le a kitűzött határidőig, hétfőig annak a személynek a nevét, akit a november elején hivatalba lépő Európai Bizottságba jelöl.

Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy nem lesz semmilyen hivatalos bejelentés, amíg meg nem születik a végleges lista. Kiemelte, hogy az EU alapszerződése mindössze annyit ír elő, hogy november 1-jén meg kell alakulnia az új bizottságnak, ugyanakkor rámutatott: minél hamarabb meg tudnak állapodni, annál jobb, Ursula von der Leyen megválasztott elnök pedig készen áll megkezdeni az egyeztetéseket a jelöltekkel. Az EU finn soros elnöksége informálisan augusztus 26-át tűzte ki határidőnek, sajtóhírek szerint azonban sem Franciaország, sem Olaszország nem nevezte még meg jelöltjét. Ennek ellenére állítólag akár már kedden megkezdődhetnek a meghallgatások, és Didier Reynders belga jelöltre az elsők között fog sor kerülni. Von der Leyen a nemek egyensúlyára törekszik, azaz ugyanannyi női tagot szeretne, mint férfit, ezért arra kérte a tagállamokat, hogy jelöljenek két-két személyt, akik közül majd választhat. Bennfentes források szerint csak a portugál és a román kormány tett eleget ennek. Az eddig ismert jelöltek között tíz nő és tizennégy férfi van, így sok elemző női jelöltekre számít Párizs és Róma részéről. Franciaországban például a korábban esélyesnek tartott Brexit-ügyi főtárgyaló, Michel Barnier helyett elsősorban Sylvie Goulard volt és Florence Parly jelenlegi védelmi miniszter nevét kezdték emlegetni. A bizottsági szóvivő hangsúlyozta: Ursula von der Leyen keményen dolgozik a kiegyensúlyozottság érdekében, azonban az végső soron a tagállamok kormányain múlik.

Tim Barrow, az október végi kilépésre készülő Egyesült Királyság EU-nagykövete pénteken közölte, hogy a brit kormány nem delegál tagot az Európai Bizottságba, és ezért nem is nevez meg jelöltet. Kiemelte, hogy nem fogják akadályozni a huszonhét fős névsor jóváhagyását. Szakértők szerint a határozott nyilatkozatok ellenére könnyen elképzelhető újabb halasztás, és ez esetben bizonyos jogi dilemma lépne fel, amelyet esetleg Julian King mostani brit uniós biztos ideiglenes kinevezése oldhatna fel. A jelenlegi testület nyolc tagját jelölték újra: köztük van a holland szociáldemokrata Frans Timmermans és a dán liberális Margrethe Vestager. A jelölteket szeptemberben fogják meghallgatni az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban, a benyújtott listáról pedig várhatóan októberben szavaz a képviselőtestület. Ezt követően a tagállami kormányokat tömörítő EU-tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottság testületét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."