Pesti Srácok

Önálló köztársaságokat vizionál Karácsony Magyarországra

Önálló köztársaságokat vizionál Karácsony Magyarországra

Válaszok helyett inkább elbiciklizett Karácsony Gergely. A baloldal közös főpolgármester-jelöltje bejelentette, hogy önálló budapesti alkotmányt szeretne, de ennek részleteiről még politikai szövetségesének sem mondott semmit. A kormány szerint a zuglói polgármester ötlete egy nehezen komolyan vehető javaslat – számolt be a Hír TV.

– ezzel a kijelentéssel kezdte augusztus 20.-i ünnepi Facebook-bejegyzését a baloldal közös főpolgármester-jelöltje. Karácsony Gergely szerint a Fidesz alaptörvénye csak a hatalom aktuális érdekeinek fügefalevele. Zugló első embere bejelentette: saját Budapesti Alkotmányt szeretne. Karácsony Gergely válaszadás helyett inkább eltekert a Hír TV stábja elől. A polgármester végül csak elmondta, mire is gondolt, bár részleteket nem árult el.

– mondta Karácsony Gergely, baloldali főpolgármester-jelölt. A szocialisták szerint Karácsony Gergely ötlete jó. Sőt, az MSZP-ben már kis köztársaságokról beszélnek.

– jegyezte meg Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője. Az LMP nem tud Karácsony ötletéről, így arról a támogatás előtt még vitáznának.

– mondta Pitz Dániel, az LMP elnökségi tagja. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Karácsony Gergely újabb ötletbörzét tart.

– tette hozzá Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki hangsúlyozta: mivel Karácsony saját kerületével sem boldogul, így főpolgármesternek is alkalmatlan lenne.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."