Pesti Srácok

Post mortem kitüntette Klaus Iohannis román államfő Török Zsolt hegymászót

Post mortem kitüntette Klaus Iohannis román államfő Török Zsolt hegymászót

Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsolt aradi hegymászót.

A román elnöki hivatal közleménye szerint az államfő a kitüntetéssel Török Zsolt sportteljesítményét, a román sport fejlődéséhez tett hozzájárulását, valamint a szenvedélyét és elkötelezettségét ismeri el. Török Zsoltot az aradi Ioan Slavici Színházban ravatalozták fel. Temetése kedden 14 órától lesz az aradi Felsőtemetőben.

Török Zsolt 2018 októberében a román Védelmi Minisztérium kitüntetését vehette át, miután egy román expedíció vezetőjeként felvitte az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót a Mount Everest szomszédságában álló, 7161 méter magas Pumori-csúcsra. Török Zsolt vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót is, amely feljutott a 8125 méter magas Nanga Parbat csúcsra. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

Az egyik legsikeresebb romániai hegymászóként ismert Török Zsolt a múlt hét közepén indult el a Fogarasi-havasokba. Miután több napig nem adott életjelet magáról, családja értesítette a hatóságokat. Holttestét szombaton találták meg a 2535 méter magas Negoj-csúcs alatt, egy szakadékban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: itthon.ma

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."