Pesti Srácok

Rétvári Bence: Támogatni kell az anyatejes táplálást

Rétvári Bence: Támogatni kell az anyatejes táplálást

Egy családbarát kormánynak a védőnőkön és a civil szervezeteken keresztül kiemelten kell foglalkoznia a gyermekek anyatejes táplálásának ügyével, a szoptatás szakembereken keresztüli segítésével, támogatásával - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai fórumon.

Rétvári Bence az anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett konferencián közölte: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ahol a családok, a gyermekvállalás támogatása kiemelt ügy. Megjegyezte, sok országban nem így gondolkodnak, és a férfi és női mosdó mellé egy gender mosdót terveznek, míg a magyar kormány azon dolgozik, hogy a férfi és női mosdó mellé egy szoptató-pelenkázó helyiség is kerüljön. Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány 2016-ban 50 százalékkal emelte a leadott anyatej literenkénti árát, így a korábbi 1800 forint helyett 2700 forintot kapnak azok az édesanyák, akik többlettejüket leadják. Rétvári Bence beszélt a 2018-ban elindított bababarát kórházak kialakítására szánt 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatról is. Mint mondta, eddig negyvennégy intézmény nyert el 6,3 milliárd forintot eszközfejlesztésekre, átalakításokra. A következő lépés a képzést, szemléletformálást helyezi előtérbe.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által közösen rendezett konferencián Bábiné Szottfried Gabriella tagozatvezető arról beszélt, hogy a négy éve életre hívott konferenciával az a céljuk, hogy a lehető legszélesebb körű összefogással, ismeretátadással támogassák a szoptatást, népszerűsítsék azt. A szakember kiemelte, hogy az anyatej a legegészségesebb, a legmegfelelőbb táplálék egy újszülött számára: számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni. A tagozatvezető felolvasta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár - a konferencia fővédnöke - levelét, amelyben kitért arra, hogy a szoptatásra való képesség az anyák 92 százalékában megvan; európai összevetésben Magyarország a második helyen áll a 44 százalékos szoptatási aránnyal. A szoptatás maradéktalan teljesüléséhez a szakmai tudás, a civil kezdeményezés és együttműködés nagyban hozzájárulhat - írta az államtitkár. Bábiné Szottfried Gabriella kiemelte ebben a segítésben a civil szervezetek szerepét, amelyek helyi szinten sokat tesznek azért, hogy minden csecsemő az igényeihez mérten, kellő időben jusson anyatejhez, és az édesanyák zavartalanul tudják szoptatni gyermeküket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."