Pesti Srácok

Simicskó: Az igazi hazafi sohasem lehet soviniszta

null

A zánkai Erzsébet-táborba látogatott tegnap Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos - írja a Magyar Nemzet. Itt minden héten szerdán tartják a hősök napját, amelyen a Magyarország történelmét felelevenítő interaktív programok mellett azokkal a hivatásokkal ismerkedhetnek meg a táborozók, amelyek biztonságukat szolgálják. Ilyenkor katonák, tűzoltók, mentők és rendőrök mesélnek a fiataloknak hivatástudatról, és bemutatják nekik a munkájukat.

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Simicskó István az eseményről.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a kormánybiztos. Simicskó István a Magyar Nemzetnek azt is elmondta: az egészséges nemzettudat, a közösséghez tartozás mindig többet jelent, mint amikor valaki csak egyénként gondolkodik az életéről.

– hangsúlyozta a politikus, aki szerint az igazi hazafi sohasem lehet nacionalista vagy soviniszta, mert a hazaszeretet nem mások lenézését vagy hátrányos megkülönböztetését jelenti. A zánkai Erzsébet-táborban egyébként a nyár folyamán hetente mintegy 2500, összesen több, mint 30 ezer gyerek kapcsolódhat ki a Balaton mellett nyaralva.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.