Pesti Srácok

Tarlós: Destabilizálási kísérlet az ellenzéki kampány

Tarlós: Destabilizálási kísérlet az ellenzéki kampány

Destabilizálási kísérletnek minősítette az ellenzék önkormányzati választási kampányát a harmadik ciklusára készülő Tarlós István főpolgármester, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy az eddig elvégzett munkának köszönhetően a jövőben lesz lehetőség a környezetvédelemre és a hajléktalanság kérdésére koncentrálni.

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje arra a kérdésre válaszolva, milyen kampányra számít, úgy fogalmazott: ami az ellenzék részéről folyik, az nem is hasonlít önkormányzati választási kampányhoz, inkább revansista szemléletű, hevenyészett és változatosság nélküli destabilizálási kísérlet, aminek a főváros menedzselése szempontjából egyszerűen semmi értelme. Hozzátette: több telefonos jelzésből meg lehetett bizonyosodni arról, hogy a háttérben régi SZDSZ-esek közreműködésével elégedetlenség felszítására igyekeznek alapozni, de tulajdonképpen nem kis mértékben erőforrások öncélú megszerzéséről is szó van. Azt mondta, az ellenzék kampánytémája igazából nem maga a város, az azzal kapcsolatos javaslatok pedig "eléggé hiteltelenek".

– jegyezte meg Tarlós István. Közölte, Demszky Gábor szabaddemokrata főpolgármester idejében sem volt más a feladatarányos finanszírozás, mint most, a személyi jövedelemadóból sem kaptak semmivel többet vissza.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Tarlós István. A főpolgármester kijelentette: az utóbbi kilenc évben emelkedett Budapest nemzetközi presztízse, és idén kapta meg a magyar főváros épp Brüsszelből az Európa legjobb úti célja kitüntető címet; a kitüntetés indoka az évtized teljesítménye volt. Ugyancsak kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a polgármester-választások sokkal inkább személyekről szólnak, mint pártokról.

– vetette fel. Szólt arról is, hogy ellenzéki politikusok, akik régi, 2010 előtti városirányítók voltak, most egy sajtótájékoztatón valóságos zöld esőerdőt ígértek Budapestnek.

– tette fel a kérdést a főpolgármester, aki kitért arra, hogy a korábbi városvezetők nem törődtek olyan kultúrtörténeti parkokkal, mint például a Margitsziget; alig költöttek közparkok fejlesztésére, amelyre a mostani városvezetés 2015 és 2019 között 5,5 milliárd forintot fordított. Tarlós István közölte: Budapest fürdőváros, de a korábbi városvezetők egy fürdőt sem fejlesztettek, "mi most tartunk a hetediknél". Példaként említette azt is, hogy 2010-ben még 24 éves buszok, 30-40 éves villamosok, 35 éves metrók és trolibuszok jártak Budapesten. Rámutatott arra is, hogy az ő idejük alatt lett fonódó villamoshálózat, újították fel a Széll Kálmán teret és valósították meg a szelektív hulladékgyűjtést. Az árvízvédelemről szólva azt emelte ki, hogy a csillaghegyi öblözetben – konszenzussal – építik a védműrendszer két elemét; ez az utóbbi száz év legnagyobb árvízvédelmi fejlesztése Budapesten.

– mondta Tarlós István. A főpolgármester kiemelte azt is, hogy stabilizálták a város működését, beleértve a 2010-ben "romokban heverő" BKV-t, és nincs működési hitel, csak és kizárólag jól kezelt fejlesztési hitelkeret. Felújították a 3-as metró szerelvényeit, és már megtalálták a klimatizálás forrásait is, a BKV előrehaladott egyeztetést folytat a megvalósításról – tette hozzá. Tarlós István közölte: a közfejlesztési tanácson keresztül már 700 milliárd forint értékű jóváhagyott projekt van forrásbiztosítással. Ezek között szerepel a Lánchíd felújítása, a további BKV-járműcserék, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása, az Eurovelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztése, valamint a ferihegyi gyorsforgalmi út felújítása. A megvalósítás szakaszába került az elektronikus jegyrendszer is: már júniustól mobilos jegyvásárlás működik a reptéri buszon, szeptember 2-ától a hálózat egészén így lehet majd jegyeket venni, és ezek a Volán és a MÁV-Start járataira is érvényesek lesznek.

– mondta. A főpolgármester mindezeket követően kijelentette: "lesz lehetőségünk ezért a jövőben koncentrálni környezetvédelemre, hajléktalanproblémára". A környezetvédelem három fő elemét emelte ki: a közlekedést, a klímavédelmet és a zöldinfrastruktúra fejlesztését. Az ezekre vonatkozó koncepciókat kidolgozták, ezekről a Fővárosi Közgyűlés már döntött is. Kérdésre válaszolva Tarlós István azt mondta: "egy enyhe, a jelenlegi összetételben megfigyelhető többségre" számít a Főváros Közgyűlésben, de talán az eredmény ennél szorosabb lesz.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.