Pesti Srácok

Terézváros fejlődését akarja megakadályozni az ellenzéki polgármester-jelölt

null

Az ellenzék polgármester-jelöltje, Soproni Tamás népszavazási kezdeményezést indítana a VI. kerületi építési szabályzatról, a Fidesz helyi szervezete szerint azonban ez ellehetetlenítené a Terézvárosban tervezett fejlesztéseket.

A terézvárosi Fidesz felháborodott hangvételű közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben azt írták: az ellenzék a hatalom megszerzése érdekében gátlástalan, a terézvárosiak érdekével ellentétes lépésekre is hajlandó. Ebben arra is emlékeztettek, hogy a kormány döntésének értelmében a kerületben végre megújulhat az állami tulajdonban lévő vasúti üzemi terület: a sínek, az elhagyatott, romos épületek és a szennyezett talaj helyén jelentős forrásból közpark jön létre, amelynek eredményeként többszörösére nő a zöldfelületek aránya a VI. kerületben. Emellett Terézvárosban biztosítanának helyet a Nemzeti Cirkuszművészeti Központnak is, mely a mai állapotában már nem tudja kiszolgálni a közönségét. Tegnap azonban a momentumos Soproni Tamás Karácsony Gergellyel tartott közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy népszavazási kezdeményezéssel akadályoznák meg annak érdekében, hogy ne létesülhessen cirkusz a kerületben.

A Fidesz terézvárosi szervezete szerint az ellenzék polgármester-jelöltje, Soproni Tamás (Momentum) már be is ballagott a helyi választási bizottsághoz, hogy benyújtsa indítványát a népszavazásról.

PestiSracok facebook image

Forrás: Terézvárosi Fidesz közleménye; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.