Pesti Srácok

Tömegverekedés Ráckevén – Lövöldözésre fenyegetéssel válaszolt a pokolhegyi roma vezető (Videó!)

Életveszélyt okozó testi sértés miatt kezdeményezett eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az ötvenhárom éves K. Zoltán ellen a csütörtökön Ráckevén kitört tömegverekedés ügyében, amelynek érintettjei még Sz. Richárd huszonhat, J. Ferenc tizenkilenc, K. András ötvenkettő, valamint K. József huszonöt éves ráckevei lakosok is; őket felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdasággal és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Vereckei Zoltán alpolgármester szerint drogügyletek állhatnak a Pokolhegyen kirobbant tömegverekedés hátterében. A 24.hu közben arról írt, hogy az egyik roma egyesület vezetője videoüzenetben szólította fel az ellenségeskedő dílereket: fejezzék be a tevékenységüket, és ne emlegessék az ő nevét, mert neki is van kilenc milliméteres fegyvere.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, csütörtökön kora este több bejelentés érkezett a rendőrségre, melyek szerint Ráckeve belterületén két család között verekedés tört ki, amelynek során kezükben vascsövekkel, kardokkal, szablyákkal, vasvillával estek egymásnak. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést is hallottak. A rendőrök jelentős erőkkel vonultak a helyszínre, a verekedőket megfékezték, a közrendet helyreállították, az akcióban a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is részt vettek – emlékeztetett pénteki beszámolójában a rendőrség. A 24.hu arról írt, hogy a pokolhegyi tömegverekedéssel összefüggésbe hozott Kovács Gyula, az egyik roma egyesület helyi vezetője videoüzenetben szólította fel a dílereket, hogy fejezzék be az ellenségeskedést és állítsák le magukat.

– üzente Kovács Gyula, hozzátéve: a híresztelés ellenére semmi olyat nem mondott, hogy bárkit is fejbe akarna lőni. A rendőrség beszámolója szerint Ráckevén jelenleg nyugalom van; ehhez az is hozzájárul, hogy Pokolhegyen továbbra is kiemelkedő a rendőrségi jelenlét a közterületeken.

PestiSracok facebook image

Forrás: Police.hu/24.hu/PS; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán; Videó: Police.hu