Pesti Srácok

Troll: Az ellenzék nem fogta fel a tusványosi Orbán-beszédet (videóval!)

Orbán Viktor tusványosi beszéde után a magukat függetlennek mondó ellenzéki sajtóorgánumok részéről borítékolhatni lehetett, hogy ismét bebizonyosodik: a zsigeri ellenszenven és gyűlöleten kívül képtelenek bármiféle kapcsolatot kialakítani a miniszterelnökkel és politikájával – hangzott el a Hír TV Troll című műsorában. Ezúttal Szarvas Szilveszter, Boros Bánk Levente és Pindroch Tamás reagált a „haladók” bírálataira, de az adásban többek között szó esett még Berki Krisztián celebről, egy érdekesre sikerült MSZP-s sajtótájékoztatóról, és ismét kiderült: „megint nincs sajtószabadság Magyarországon”.

– állapította meg Szarvas Szilveszter. Boros Bánk Levente a helyszínen hallgatta meg a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott kormányfői beszédet. M. Dobos Marianne felvetésére, mintha az ellenzék és sajtója egy teljesen más beszédet hallott volna, a Médianéző ügyvezetője úgy vélte: azt látni, hogy egzisztenciális félelemmel küszködik az ellenzéki sajtó, hiszen a miniszterelnök által meghirdetett program pontosan arról szól, hogy

ezért írnak ilyeneket. Azt sem zárja ki Boros Bánk Levente, hogy az ellenzék egyszerűen nem értette meg Orbán Viktor tusványosi beszédét, hiszen azon a politikai oldalon nincsenek hozzászokva, hogy filozófiai mélységű kormányzás működjön.

– tette hozzá. A Médianéző ügyvezetője abban látja a baloldal és sajtójának frusztráltságát, hogy nehezen dolgozzák fel azt a tényt, hogy senki nincs az ellenzéki oldalon, aki „egy pályán focizna Orbán Viktorral”.

Az ellenzék és médiája szereti hangoztatni azt is, hogy Magyarországon nem működik a demokrácia, hogy itt hibrid rezsim és muszlimellenes populizmus alakult ki.

– mondta Pindroch Tamás. A Figyelő főmunkatársa úgy véli, nagyon nehezen tud majd választást nyerni az ellenzék olyan politikusokkal, mint Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan vagy éppen az „ajtócsapkodó” Kunhalmi Ágnes.

Az adás további részében szó volt Orbán Viktor és Ursula von der Leyen találkozójáról. Továbbá úgy tűnik, Berki Krisztián mindenkit átvert, hiszen mintha az egész fővárost a saját valóságshow-jának díszleteként használná. Ezen kívül a Trollban megmutatták az MSZP-s Korózs Lajos furcsára sikeredett sajtótájékoztatóját is.

Forrás: Hír TV; Fotó: Facebook.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.