Pesti Srácok

Vádat emeltek a nagyapját megölő, majd a holttestet garázsokban rejtegető férfi ellen

Vádat emeltek a nagyapját megölő, majd a holttestet garázsokban rejtegető férfi ellen

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken egy 28 éves budapesti férfival, mint I. rendű vádlottal, valamint az elhunyt nagyapa vagyontárgyainak megszerzésében segítségére lévő 82 éves ismerősével, a II. rendű vádlottal szemben.

A vádirat szerint az unoka annak érdekében, hogy ne tudódjon ki a nagyapa előtt a valódi életvitele – a főiskolai tanulmányai abbahagyása és a nagyapa által neki vásárolt lakás eladása –, továbbá azért, hogy további értékeit, így lakását, autóját, garázsát és nyugdíját megszerezze, 2015. április 8. és 2015. május 20. közötti ismeretlen időpontban – egy szóváltást követően – megölte a nagyszülőjét annak budapesti, XI. kerületi lakásában. Ezt követően az unoka a holttestet a lakás garázsában rejtegette, majd annak eladása után 2016 augusztusában átszállította egy kőbányai bérelt garázsba, ahol a testet 2017 júniusában a rendőrség egy kukában találta meg. A sértett halálát követően az unoka rábírta egy felnőttfilmekben statisztaként többször szereplő, e körből általa ismert, a sértett tényleges haláláról tudomással nem bíró 82 éves ismerősét arra, hogy az elhunyt nagyapának adja ki magát. A II. rendű vádlott ennek érdekében a saját fényképével ellátott, de az elhunyt nagyapa nevére szóló személyi igazolványt csináltatott, a lakás és a garázs eladása során az ügyvédek előtt, mint a nagyapa jelent meg és írta alá a szerződéseket, továbbá elintézte azt is, hogy a nagyapa bankszámlájára érkező nyugdíjhoz az I. rendű vádlott elektronikusan is hozzáférhessen. A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló I. rendű vádlottra – arra az esetre, ha a bírósági előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról – húsz év fegyház fokozatú szabadságvesztést, míg a csalásokban részt vevő bűntársára 2 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést indítványozott a vádiratában az ügyészség.

Forrás: Fővárosi Főügyészség; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."