Pesti Srácok

A Jobbik mégis szorít helyet egy megyei listán a cipőkbe köpdöső, antiszemita Kulcsár Gergelynek

null

Nem engedi el a Jobbik Kulcsár Gergely kezét: az antiszemita megnyilvánulásokról ismert politikus a párt Hajdú-Bihar megyei listáján kapott helyet – írja a Magyar Nemzet. Az októberi megméretésen Kulcsár eredetileg Debrecenben indult volna egyéni képviselőjelöltként a Momentummal és az LMP-vel szövetségben, ám vállalhatatlan múltja miatt végül a két támogató párt kihátrált mögüle.

Érdekes, hogy Kulcsár múltbeli, elfogadhatatlan viselkedése addig nem zavarta egyik pártot sem, míg a Magyar Nemzet fel nem elevenítette, hogy a holokausztot „kamukausztnak” nevező, a vészkorszak áldozatainak emlékére állított Duna-parti emlékmű melletti, a zsidók Dunába lövését szimbolizáló cipőkbe beleköpő, párttársainak horogkereszttel boldog új évet kívánó Kulcsár Gergelyt támogatják Debrecenben. A visszalépést Kulcsár közösségi oldalán azzal indokolta: hisz a Jobbik–Momentum–LMP összefogás erejében, és nem szeretné, ha a személye elleni támadások rontanák a választási esélyeiket. A politikus azt állította, ő döntött a visszalépésről, a Momentum közleményé­ben viszont az állt, felkérték Kulcsárt a visszalépésre. A Jobbik, amely valamilyen oknál fogva ragaszkodik Kulcsár Gergelyhez, most egy megyei listán szorított helyet a volt országgyűlési képviselőjének. Mindezt annak ellenére, hogy Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke pont Kulcsár visszaléptetését két hete még úgy magyarázta: egy hibát elkövető ember abszolút jogos belátásáról van szó.

– hangsúlyozta az alelnök a megyei listára tett párttársára utalva.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.