Pesti Srácok

A németek továbbra sem fizetnek kárpótlást a nácik lengyelországi pusztítása után

null

Frank-Walter Steinmeier német államfő szerdán visszautasította Lengyelország második világháborús jóvátételi követeléseit, és azt mondta, hogy nem ez a megfelelő módja a múlt feldolgozásának.

A német elnök olaszországi hivatalos látogatása előtt nyilatkozott a Corriere della Sera című olasz lapnak. Steinmeier szerint úgy lehet csak előrelépni, ha az egykor szembenálló felek a múltat "közös felelősségnek tekintik a jobb jövőért".

– mondta a német államfő. Steinmeier szerint Berlinnek és Varsónak a megbocsátás fájdalmas és egyhangú útját kellene taposnia, amelyet az előző nemzedékek megkezdtek.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

Az október 13-i parlamenti választások közeledtével több lengyel politikus – köztük Mateusz Morawiecki kormányfő – követelte Németországtól, hogy fizessen jóvátételt a nácik második világháborús pusztításaiért. Azonban Varsó egyelőre nem nyújtott be hivatalos kérelmet az ügyben. A német kormány jogilag lezártnak tekinti a kárpótlás ügyét, és ezt Heiko Maas német külügyminiszter is megerősítette, amikor augusztusban a lengyel fővárosba látogatott. Németország arra hivatkozik, hogy Varsó a rendszerváltás előtt lemondott minden további jóvátételi követeléséről Németországgal szemben. A kérdést időről időre ismét napirendre tűző lengyel politikusok szerint viszont a rendszerváltás előtt a szocialista lengyel kormány szovjet nyomásra mondott le követeléseiről.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.