Pesti Srácok

Álhír terjesztéséért feljelentést tett a II. kerület polgármestere

null

Álhír terjesztéséért feljelentést tett Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, miután ismeretlenek a helyhatóság nevében kiadott hamis szórólapokon félretájékoztatták a lakosságot a kerületi lomtalanításról – közölte a városrész önkormányzata szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a kerületben ismeretlenek több helyen dobtak be az önkormányzat nevében a postaládákba szórólapokat, amelyeken azt állították, hogy szeptember közepén ki lehet tenni a lomokat. Ezzel szemben az önkormányzat éppen a múlt héten tájékoztatta a lakosságot, hogy – a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel (FKF) egyeztetve – a lomtalanítás időpontja idén decemberre csúszik, mivel ősszel kerületszerte útfelújítások zajlanak, a közterületek csak korlátozottan használhatók, így egy lomtalanítás a megszokottnál is több kellemetlenséget és forgalmi zavart, valamint balesetveszélyes helyzeteket okozna – emelték ki. Közölték azt is, hogy a polgármester elítéli az esetet, a II. kerületi önkormányzat pedig felszólítja a városrészben jelöltet állító pártokat és szervezeteket, hogy határolódjanak el az álhír terjesztőitől, és tegyenek meg mindent a lakosság hiteles tájékoztatása érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: Demokrata

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.