Pesti Srácok

„Allahu Akbar” – mondta az InterCity utasa Tatabányán, majd közölte: ő egy terrorista és robbantani fog

„Allahu Akbar” – mondta az InterCity utasa Tatabányán, majd közölte: ő egy terrorista és robbantani fog

A Tatabányai Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy magyar állampolgárral szemben, aki az „Allahu Akbar” kifejezést használta, majd robbantással fenyegetőzött a vasúti kocsiban történő utazása során – olvasható az Ügyészség hivatalos oldalán.

A tájékoztatás szerint a vádlott 2019. június 2-án, a tatabányai vasútállomáson ittas állapotban felszállt a Sopronból Budapest–Keleti pályaudvarra közlekedő InterCity szerelvény egyik kocsijába. A vonat elindulását követően röviddel, még Tatabánya területén bement az egyik fülkébe, ahol nem jutott számára ülőhely és ekkor azt mondta, hogy „Allahu Akbar”, majd közölte a fülkében utazókkal, hogy ő terrorista, robbantani fog a belvárosban és a Parlamenttel kezdi. A vádlott által elmondottak félelmet keltettek a fülkében utazókban, ezért egyikük telefonon értesítette a rendőrséget, akik Budapesten, a Keleti pályaudvaron várták a vádlottat és vele szemben intézkedtek. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen vádlottat a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélje.

Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.