Pesti Srácok

Egyik párt sem tud kormányt alakítani Izraelben

Egyik párt sem tud kormányt alakítani Izraelben

Sem a jobboldali kormányzó Likud, sem az ellenzéki centrista Kék-fehér párt nem tud kormányt alakítani Izraelben a keddi parlamenti választási eredmények alapján – jelentette a helyi média szerdán.

A tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint a szavazatok közel kilencvenkét százalékos, nem hivatalos feldolgozottsága alapján a két legnagyobb párt harminckét-harminckét mandátumot szerzett a százhúsz tagú kneszetben. A hírek szerint Benjámin Netanjahu, a Likud vezére bizonyosan nem tudja létrehozni a „természetes szövetségeseiből” álló újabb koalíciót, és nincs elég ereje a kneszet ismételt feloszlatására sem, ahogy az áprilisi választások után volt. Netanjahu éjszakai beszédében kijelentette, hogy Izraelnek erős, stabil és cionista kormányra van szüksége, de nem részletezte, hogy mit ért ez alatt. Ugyanakkor hangoztatta: szerinte arabok nem lehetnek részei a kormánynak. A tömeg szónoklata alatt azt kiabálta, hogy nem akarnak egységkormányt.

Beni Ganc, a Kék-fehér párt vezetője az első exit poll eredményeinek bejelentése után több órával megtartott beszédében óvatosan bizakodó volt, s türelmet kért a párt lelkes éltetőitől. A tévé szerint megkezdte a koalíciós tárgyalások előkészítését, és közölte: tárgyal az összes párttal, és egyik első lépéseként felhívta az Egyesült Arab Lista vezetőjét. A mérleg nyelve – az előzetes várakozásoknak megfelelően – a kilenc parlamenti helyet szerzett Avigdor Liberman lesz, aki korábbi ígéretéhez hűen bejelentette, hogy szerinte csakis egységkormány jöhet létre, amelyben pártjával ő is szerepet vállal.

PestiSracok facebook image

Izraelben nagy jelentőséget tulajdonítanak a 3,25 százalékos kiesési küszöb körüli pártoknak, mert bejutásuk, illetve kívül rekedésük döntő befolyással volt a politikai térkép kialakulására. Az előrejelzések szerint most úgy tűnik, végül bejutott mind a két baloldali kisebb párt, a Demokratikus Tábor és a szociáldemokrata Munkapárt-Híd választási szövetség is, kívül maradt viszont a nyíltan arabellenes Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit).

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oded Balilty

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.