Pesti Srácok

Vádat emeltek a biztonsági őr ellen, aki leütött egy külföldi férfit

Vádat emeltek a biztonsági őr ellen, aki leütött egy külföldi férfit

Vádat emeltek az ellen a biztonsági őr ellen, aki egy külföldi férfit bántalmazott még 2016-ban. Az eset egy VII. kerületi szórakozóhely előtt történt, ahol a sértett egy üres üveget rugdosott, ami miatt a biztonsági őrség vitába keveredett vele, ezután pedig az egyik őr leütötte.

Életveszélyes sérülést szenvedett az a külföldi férfi, akit egy VII. kerületi szórakozóhely előtt bántalmazott egy biztonsági őr. Az incidens még 2016 szeptemberében történt; az ügyészség most emelt vádat az ügyben. A vádirat szerint a sértett ittas állapotban egy eldobott üres üveget rugdosott a járdán; ez nem tetszett az egyik biztonsági őrnek, aki emiatt szóváltásba keveredett vele. A hangoskodásra a társasághoz ment a vádlott is, majd egyik őrtársát megkerülve azonnal, ököllel megütötte a sértettet a fején. A bántalmazott az ütéstől hanyatt esett, és a fejét az aszfaltba ütve elvesztette az eszméletét. A bántalmazó ezután egyből elhagyta a helyszínt és bement a szórakozóhelyre, míg az eszméletlenül fekvő sértetthez járókelők hívták ki a mentőket. Az ügyészségi közlemény szerint a sértett a bántalmazás következtében közvetlen életveszélyes állapotba került, koponya alatti bevérzést szenvedett, amely szakszerű orvosi ellátás nélkül a halálához is vezethetett volna. A Fővárosi Főügyészség a bántalmazóval szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, amely bűncselekményt a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti. A Fővárosi Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kiemeli: a tipikus és sokak által egyszerű indulati cselekménynek tartott, egyszeri ütés is könnyen végződhet tragédiával, különösen, ha a sértett ittas és a bántalmazás hatására emiatt könnyebben elesik.

Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.