Pesti Srácok

Emmi: A közvéleményt megtévesztő és jogellenes a fogorvosok sztrájkja

null

A tiltakozó fogorvosok többségénél a sztrájk jogilag nem értelmezhető, jogellenes és a közvéleményt megtévesztő; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) véleménye szerint leginkább csak politikai kampánycélokat szolgál. A tárca felhívta a figyelmet, hogy az alapellátást végző praxisok tulajdonosai közül alig több, mint kilenc százalékuk csatlakozott a munkabeszüntetéshez, miközben a minisztérium folyamatosan egyeztet az érdekképviselettel az érintettek finanszírozásáról.

– olvasható a tárca kedden kiadott közleményében. Az Emmi hónapok óta tárgyal az érdekképviselettel, hogy közös megegyezés mentén tovább növeljék az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozását. A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának múlt heti ülésén jelenlévő, a fogorvosok által választott megyei elnökök nagy többséggel, 19:3 arányban elfogadták a tárca javaslatát. Az Emmi hangsúlyozta, hogy a közvéleményt megtévesztő és jogellenes a fogorvosok sztrájkja. A 2994 államilag finanszírozott alapellátást végző fogorvosi praxisból ugyanis mindössze kétszáznyolcvannyolcan írták alá azt a nyílt levelet, melyben 2019. szeptember 2-től két hétig megtagadják az ellátást. Ők az érintett fogorvosok alig több, mint kilenc százalékát teszik ki, és zömében nem is közalkalmazottak. A tiltakozó fogorvosok többségénél tehát a sztrájk jogilag nem értelmezhető, jogellenes és a közvéleményt megtévesztő, a tárca véleménye szerint leginkább csak politikai kampánycélokat szolgál. A szerződéses jogviszonnyal foglalkoztatott – vagyis nem közalkalmazott – fogorvosok kötelesek ellátni a körzetükben lakókat, a rendelési idejükben heveny panaszokkal hozzájuk fordulókat, illetve azokat a krónikus betegeket, akiknek az egészsége károsodna az ellátás hiányában. Jelen esetben nem történt meg a munkabeszüntetéssel kapcsolatban a megbízó előzetes tájékoztatása és hozzájárulása, így jogellenesen járnak el, ahogy abban az esetben is, ha egyidejűleg tömegesen veszik ki a szabadságukat.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.