Pesti Srácok

ENSZ-jelentés: Észak-Korea továbbra is atomfegyvert akar

null

Észak-Korea folytatja atomfegyverkezési programját – áll az ENSZ jelentésében, amelyet a minapi rakétakísérletek után tettek közzé.

A phenjani rezsim 2018-ban hirdetett moratóriumot a kísérleti atomrobbantásokra és a hosszú hatótávolságú rakétákkal végzett kísérletekre. Azt is bejelentette, hogy bezárják a Ponggje-riben működő nukleáris létesítményt. A világszervezet által közzétett jelentés szerint viszont Phenjan nem hagyott fel a nukleáris robbanófejek fejlesztésével.

– közölte csütörtökön az ENSZ szakértőcsoportja a februártól augusztusig tartó időszakra vonatkozó jelentésében. Észak-Korea a jongbjoni urándúsító üzemet is tovább üzemelteti az ENSZ szerint. Ennek a létesítménynek a jövője volt az egyike a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök közötti második csúcstalálkozón felmerült vitás kérdéseknek. A februárban Hanoiban tartott csúcstalálkozó kudarccal zárult. A Washington és Phenjan közötti kétoldalú tárgyalások azóta zsákutcában vannak. A találkozót a tárgyalások újraindításának szándékával tartották, amelyeket azóta sem folytattak.

PestiSracok facebook image

Az amerikai elnök gyakran hangsúlyozza, hogy az egyik diplomáciai sikere, hogy Észak-Korea 2017-ben felfüggesztette a kísérleti atomrobbantásokat és a hosszú hatótávolságú rakétákkal végzett kísérleteket. Az elmúlt hetek óta Phenjan egy sor kísérletet hajtott végre kis hatótávolságú rakétákkal, hogy elégedetlenségét fejezze ki az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat miatt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.