Pesti Srácok

Gyárfás ügyvédje a PS-nek: Az ügyészség ajánlatára egyszerű válaszolni: Nem!

Gyárfás ügyvédje a PS-nek: Az ügyészség ajánlatára egyszerű válaszolni: Nem!

A főügyész álláspontját tiszteletben tartom, én azonban a bíróság véleményére vagyok kíváncsi - mondta a PestiSrácok.hu-nak Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás védője azzal kapcsolatban, hogy Ibolya Tibor portálunknak szerdán azt nyilatkozta: meggyőződése, hogy Gyárfás bűnös a Fenyő-ügyben.

Az ügyvéd reagált arra is, hogy az ügyészség a portálunk által megszerzett vádiratában azt indítványozta, ha Gyárfás az előkészítő ülésen mindent beismert, tizenkét év fegyházat kapjon: a védő ezt álságosnak tartja, mivel „az teljesen nyilvánvaló, hogy aki ismeri ezt az ügyet, tudja, hogy szó nem lehet semmiféle beismerésről, hiszen Gyárfás Tamás a kezdetektől ártatlannak vallotta magát, innentől kezdve nem igazán helyénvaló erre hivatkozni”. Ugyanakkor a védő hozzátette: az egyezségi ajánlattétel a vádirat része, ez jogszabályi kötelezettség. „Az ügyészség egyezségi ajánlatára azonban egyszerű válaszolni: nem!”– mondta Zamecsnik Péter.

Gyárfás ügyvédjének nyilatkozatáról megkérdeztük az ügyészséget is. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt írta, hogy

PestiSracok facebook image

Ismert, Ibolya Tibor, a fővárosi főügyészség vezetője tegnap portálunknak úgy nyilatkozott, hogy nem ismer a magyar kriminalisztika történetében még egy olyan ismeretlenesként indult emberölési ügyet, ahol utóbb a felbujtóra annyi bizonyíték lenne, mint Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben . A főügyész portálunknak elmondta azt is, hogy a hatóság által tavaly decemberben lefoglalt Portik-felvételeken hallhatóak olyan mondatok, melyekből csak azt a következtetést lehet levonni: korábban megtörtént a gyilkossági ajánlat és annak az elfogadása, ezért Ibolya Tibor meggyőződése, hogy az úszószövetség volt elnöke részese a bűncselekménynek.

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?