Pesti Srácok

Gyurcsány pártja szerint a Fidesz tehet róla, hogy eltörött egy vonat áramszedője és emberek késtek el a munkahelyükről

null

A MÁV korán reggel adott ki közleményt, miszerint műszaki hiba miatt 20-30 percet késnek a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok. Annyi történt, hogy a Nagykátáról a Keleti pályaudvarra tartó vonat mozdonyának áramszedője eltörött útközben, aminek ugyebár számtalan oka lehet. Gyurcsányék szerint persze erről is a kormány és a Fidesz tehet. Követelik, hogy váltsák le a MÁV szerintük teljesen alkalmatlan szakmai vezetését, a Fidesz pedig fejezze be a vasúti közlekedés megújításáról szóló "hurráoptimista hazugságokat".

A Demokratikus Koalíciónál nem olvasnak híreket, vagy ha igen, hivatalos közleményeket, az MTI-t valószínűleg nem. A MÁV ugyanis 6 óra 40 perckor közölte, hogy váratlan műszaki hiba történt. A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon, Mende és Sülysáp között eltörött egy mozdony áramszedője. Azt is hozzátették, hogy már kezelték a problémát. Az utasokat másik vonat viszi tovább, de a műszaki hiba miatt 20-30 perces késések vannak a vonalon.

A Demokratikus Koalíció reggel 8 órakor már közleményben hibáztatta a MÁV-vezetést, a kormányt, a Fideszt, szóval mindenkit, csak a meghibásodott mozdonyt nem a történtekért, és azonnali intézkedést, szankcionálást követelt.

PestiSracok facebook image

– írja a DK. A közleményük már órás késést emleget, ami szerintük azért van, mert a szerelvények csak egy vágányon közlekednek. A másik vágányon egyébként éppen felújítási munkálatok zajlanak. De Gyurcsányék szerint a kormány "hurráoptimista hazugsága", hogy megújul a vasúti közlekedés. És ezek miatt a hazugságok miatt késnek el az emberek a munkahelyükről.

– fogalmaz a DK közleménye.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.