Pesti Srácok

Kelemen Hunor: Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a magyaroknak

null

Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy, a témában rendezett konferencián, pénteken, Nyíregyházán.

Kelemen Hunor A testvérmegyei együttműködés Székelyfölddel Szent László öröksége jegyében című program keretében tartott rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megye együttműködésében nagyon jó az irány, az elmúlt évtizedben egymás után valósultak meg a határ mindkét oldalán a közös egészségügyi, infrastrukturális és kulturális fejlesztések.

– hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor az októberi magyarországi helyhatósági választásokra kitérve utalt arra: az RMDSZ régóta tartó és nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatot alakított ki a Fidesz-KDNP-vel.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a szövetségi elnök.

Harrach Péter, a KDNP alelnöke a tájékoztatón a nemzetegyesítés érdekében történt intézkedésekre kitérve elmondta: a kormány 2010 és 2014 között a nemzetpolitika alapjait rakta le, 2014 és 2018 között pedig a szülőföldön való boldogulásnak a lehetőségét teremtette meg például a kettős állampolgárság bevezetésével. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetői tisztségét is betöltő politikus szavai szerint a 2018-tól 2020-ig szóló nemzetpolitikai célnak az identitás erősítése, a családok támogatása és a versenyképesség növelése tekinthető, ennek megvalósítására pedig a hatékony intézményhálózat a garancia. Harrach Péter kiemelt jelentőségűnek nevezte a regionális együttműködést az egymással fizikailag is érintkező anyaországi és határon túli magyar területek között, hozzátéve: ennek a nemzetpolitika fontos kiegészítő elemévé kell válnia.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.