Pesti Srácok

Kisorsolják a jelöltek szavazólapi sorrendjét

Kisorsolják a jelöltek szavazólapi sorrendjét

Az ajánlóívek leadása után ma délután sorsolják ki a helyi választási bizottságok, hogy az október 13-ai önkormányzati választáson milyen sorrendben követik egymást a polgármester- és képviselőjelöltek a szavazólapokon. A testületek a sorsolás módjáról szabadon határozhatnak.

A sorsolások – ahogy a bizottságok valamennyi ülése – nyilvánosak, így azokon a média munkatársai és a jelöltek, illetve a képviselőjelöltek is részt vehetnek. Azért hétfő délután 4 óra után kezdődnek a sorsolások, mert ez a határideje annak, hogy a polgármester- és képviselőjelöltek leadják az íveken gyűjtött, őket támogató aláírásokat. Akinek sikerül addig a korábban meghatározott számú érvényes ajánlást összegyűjtenie, hivatalos jelöltté válik, és felkerülhet a szavazólapra. A választási eljárásról szóló törvény az esélyegyenlőség érvényesüléséhez írja elő a jelöltek sorsolását. A jogszabály azonban nem határozza meg a sorsolás módját és szabályait, így akár kalapból is kihúzhatják a jelöltek nevét. Ha több jelölt neve azonos egy szavazólapon, a nevük után zárójelben fel kell tüntetni a születési évüket. Ennek azonban csak a független jelölteknél van jelentősége, hiszen a nem független jelöltek neve után a jelölőszervezetek neve szerepel. A szavazólapokon a jelöltek neve mellett a jelölőszervezetek logóját is fel kell tüntetni egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen.

A főpolgármester-jelöltek sorrendjéről szintén hétfőn dönt sorsolással a Fővárosi Választási Bizottság.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.