Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Elutasítjuk, hogy az önkéntes vagy a kötelező kvótarendszer megjelenjen Európában

null

Az első lépés az európai határok megvédése, és azok hazaküldése, akik jog nélkül tartózkodnak Európában – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, Bécsben.

Kovács Zoltán a magyar nagykövetségen találkozott újságírókkal, hogy válaszoljon kérdéseikre, illetve tájékoztassa őket a magyarországi döntések körülményeiről. A politikus ezt követően az MTI-nek kifejtette: amikor az Európai Bizottságban, az európai intézményekben az európai életforma megvédéséről beszélnek, akkor minden országnak el kell gondolkodnia arról, hogy a saját maga lehetőségei között hogyan tesz meg mindent azért, hogy az európai életformát meg lehessen védeni. Kovács Zoltán azt is mondta, hogy Ausztriában nem igazán van középpontban a migráció kérdése.

– vélekedett. Az államtitkár a szeptember 29-én tartandó osztrák parlamenti választásokkal kapcsolatban ugyanakkor leszögezte:

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Kovács Zoltán kijelentette: a magyar álláspont semmit nem változott a három évvel ezelőttihez képest; karakteresen és egyértelműen elutasítjuk, hogy az önkéntes vagy a kötelező kvótarendszer megjelenjen Európában, hiszen ez gyakorlatilag újabb felhívás lenne arra, hogy újabb és újabb migránsok érkezzenek.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még