Pesti Srácok

Ma tartja kampány-ülését az ellenzék

Ma tartja kampány-ülését az ellenzék

Az ellenzék ma tesz kísérletet egy rendkívüli klímaügyi parlamenti ülés megtartására, amit a kormánypártok kampányfogásként értékelnek és várhatóan távolmaradásukkal akadályozzák azt meg.

A házelnök – az Országgyűlés honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján a rendkívüli ülés 10 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd várhatóan véget is ér, mivel nem áll majd rendelkezésre a napirend elfogadásához szükséges többség.

Az LMP augusztus végén jelentette be, hogy kezdeményezi a parlament rendkívüli ülésének összehívását, amelyen tájékoztatást vár a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól. A rendkívüli ülés összehívását az LMP-s képviselők mellett támogatták a Párbeszéd-, a DK-, a Jobbik-frakció tagjai, valamint MSZP-s és független képviselők is. Az ellenzék a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcs miatt tartaná fontosnak az ülés megtartását, képviselőik szeretnék ugyanis megvitatni a kormány klímacsúccsal kapcsolatos álláspontját, valamint azt, hogy Magyarország milyen kötelezettségeket vállal 2030-ig a klímaváltozás megfékezése és az alkalmazkodási feladatok terén.

A Fidesz-frakció a kezdeményezésre adott reakciójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék tavaly december 12-re is rendkívüli, „halasztást nem tűrő” parlamenti vitanapot kezdeményezett az éghajlatváltozásról, majd képviselőik részt sem vettek rajta.

– fogalmazott a kormánypárti képviselőcsoport, amelnyek értékelése szerint az ellenzék csak „botránykeltéssel” foglalkozik.

– írta a Fidesz-frakció.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.