Pesti Srácok

Már hatvan gyermeket kezelnek szalmonella-gyanúval Debrecenben, több beteget nem tudnak fogadni

null

Tovább emelkedett a szalmonellagyanús gyerekek száma Debrecenben: a hét közepén bekövetkezett megbetegedések után a Debreceni Egyetemre eddig összesen hatvan gyermeket – a klinikai központ gyermekgyógyászati klinikájára negyvenhatot, a Kenézy Gyula egyetemi kórházba tizennégyet – vettek fel, ezzel mostanra kapacitásaik telítődtek – jelezte az egyetem sajtófőnöke vasárnap az MTI-nek.

M. Tóth Ildikó elmondta: az újabb betegek biztonságos ellátása érdekében Berényi Ervin, a klinikai központ elnöke helyettesítő szolgáltató kijelölését kezdeményezte szombat este az országos tisztifőorvosnál. A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház kijelöléséről, valamint a betegek beutalási rendjéről az egyetemet, a mentőszolgálat hajdú-bihari mentésvezetőjét és a hajdúsámsoni háziorvosi ügyeletet még vasárnapra virradó éjjel tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ központi ügyelete – közölte a sajtófőnök. M. Tóth Ildikó hozzátette: a debreceni klinikai központban és a Kenézy egyetemi kórházban ápoltak közül jelenleg senki sincs életveszélyes állapotban. A gyermekek súlyos, kiszáradásos tünetekkel, magas gyulladásos paraméterekkel érkeztek, intenzív ellátásra azonban eddig nem volt szükség. Ugyanakkor a folyadékpótlás és magas gyulladásos paraméterek, szeptikus tünetek esetén antibiotikumot adnak a rászorulóknak; a kórházat eddig két gyerek hagyhatta el.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben; a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak. Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.