Pesti Srácok

Meghalt Marton László

Meghalt Marton László

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken.

Marton László 1943-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön: Finnországban, Kanadában, Londonban is. Vendégrendezőként többször dolgozott Helsinkiben, Louisville-ben (USA), Tel-Avivban, Kanadában, Németországban. Színházvezetőként a régi vígszínházi hagyományok folytatására törekedett. A közönség számára vonzó műsorpolitikát alakított ki: klasszikusokat, zenés darabokat, musicaleket is műsorra tűzött. Sikeres rendezései közé tartozik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Szentivánéji álom, a II. Richárd vagy A padlás.

1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-ben Érdemes, 1990-ben Kiváló művész címmel, 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awards-ot. 1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja. 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagjai lett, elsőként a magyar színházrendezők közül. 2001 óta az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2016-ban Prima Primissima-díjat kapott.

2017-ben szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint lemondott főrendezői állásáról a Vígszínházban.

PestiSracok facebook image

Marton László Veszprémben tért vissza a színpadra: idén februárban Moliere Tartuffe-jét vitte színre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.