Pesti Srácok

Migránsokat telepítene be Budapestre Karácsony Gergely

null

Hollik István kormányszóvivő szerint Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként folytatná migránsbarát politikáját, és bevándorlókat telepítene a fővárosba is. Ismert: Zugló polgármestere és pártja, a Párbeszéd a migránsválság csúcspontján laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók előtt, míg a déli, határvédelmi kerítés felépítését szükségtelennek és drágának tartották.

nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hollik István. Nem véletlenül kampányol Dobrev Klára (DK) sem azzal, hogy az önkormányzatok majd közvetlenül kapnak EU-s forrásokat. Ez nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a bevándorláspárti önkormányzati vezetők bejelentkezhessenek Brüsszelben forrásokért, amelyekből migránsokat fogadnának be. Karácsony Gergely – jó bevándorláspárti politikusként – feltehetően ugyanígy járna el.

Ismert, Karácsony a 2015-ös migránsroham idején Zugló polgármestereként üres laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók számára. EU-s forrásokból újítsák fel és azonnal nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat, azokban helyezzék el a menekülteket – olvasható a 2015. június 25-én kiadott, A PM megoldása a menekültválságra című közleményében, amelyet párttársai, Szabó Tímea és Jávor Benedek jegyeztek. A Párbeszéd olyan előterjesztést is benyújtott a XIV. kerületben, hogy önkormányzati lakásokat utaljanak ki a bevándorlóknak. Karácsony mikropártja azt is javasolta, hogy semmiképpen se kerüljön sor határmenti kerítés építésére. Az új vasfüggöny megépítése ugyanis – szerintük – nyolcszor annyiba kerülne, mint amennyit Magyarország egy év alatt összesen költ menekültügyre.

PestiSracok facebook image

Egy héttel később a kormánypárti politikusok elleni provokációiról elhíresült Tordai Bence adott ki egy PM-es közleményt, amelyben a párt akkori szóvivője, jelenleg országgyűlési képviselő párttársait túllicitálva azt állította: a szerb–magyar határon megépítendő kerítés a kezdetektől elhibázott gondolat, egy túldimenzionált problémára ad egy nem hatékony választ. Tordai megismételte a Párbeszéd korábbi javaslatát, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kapacitását növeljék, és nyissák meg azokat a laktanyákat, amelyekről már fél éve beszélnek, hogy felújítják. A Párbeszéd később, július 15-én közleményben ítélte el a menekülteket sátortáborokba kényszerítő terveket; szerintük inkább az EU-s pénzből felújított laktanyákban kellene elhelyezni a migránsokat.

Az ugyancsak a Párbeszédet erősítő Szabó Rebeka (k) Zugló alpolgármestereként 2016 májusában olyan előterjesztést tett, amely a bevándorlók számára is lehetővé tette volna a szociális bérlakások megpályázását a főváros XIV. kerületében. Az indítványában úgy fogalmazott: az önkormányzati bérlakások esetében a pályázaton részt vehet minden cselekvőképes, nagykorú, európai gazdasági térségi állampolgár, bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező személy.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.