Pesti Srácok

Nagy István: Felkészülten kell reagálni a klímaváltozásra

Nagy István: Felkészülten kell reagálni a klímaváltozásra

Az agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium (AM) igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira – jelentette ki az agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában csütörtökön, Nyíregyházán.

Nagy István elmondta: a szélsőséges időjárási jelenségeket, a minőségi problémákat és az új növény-egészségügyi kockázatok megjelenését már közvetlenül tapasztalni is lehet; ehhez társulnak közvetetten az ingadozó világpiaci árak és gazdálkodói jövedelmek.

– fogalmazott a tárcavezető az ágazat modernizációját és technológiai fejlesztésének fontosságát hangsúlyozva. Az agrárminiszter a Magyarország előtt álló főbb feladatokként a termőtalajok minőségének megóvását, az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, a levegőszennyezés és az élelmiszerpazarlás csökkentését, a digitalizáció erősítését a mezőgazdasági termelésben, az ágazat korszerűsítésének és a megújuló energiaforrások alkalmazásának pályázati támogatását, valamint az erdőtelepítési program folytatását jelölte meg. Nagy István jelezte: az agrárium egyedül nem tud megoldást találni a kihívásokra; szükséges az együttműködés a pénzügyi szektorral, hogy növekedjen az agrárszektor technológiai fejlettsége és versenyképessége, illetve csökkenjen a klímaváltozás hatása. A miniszter szerint a magyar agráriumban 60 százalékos fejlődési potenciál rejtőzik, és látszik, hogy van igény az élelmiszergazdaság és a mezőgazdaság által előállított termékekre. Az elmúlt időszakban 12 ezer milliárd forint európai uniós forrás állt rendelkezésre agrárpályázatokra, a gazdák a keretet négyszeresen igényelték túl. Ez is jelzi, hogy "van bizalom, munkakedv és befektetési szándék a magyar agráriumban, a gazdák dolgozni akarnak" – hangsúlyozta. Nagy István a "klímaharc" legnagyobb kihívásának a termőtalaj minőségének megóvását nevezte, utalva arra, hogy az elmúlt ötven évben kilencven százalékkal csökkent a talajok tápanyagtartalma és termőképessége. Mint elmondta, nagy hangsúlyt kell fektetni a növénytermesztésben-talajművelésben a technológia helyes megválasztására, a tápanyag-utánpótlásra és a biomassza alapú gazdaság fejlesztésére.

PestiSracok facebook image

– mondta. A levegőminőség javítását illetően leszögezte: a mezőgazdaság – azon belül az állattenyésztés és a trágyakezelés – a teljes ammónia-kibocsátás 90 százalékáért felel; cél, hogy az uniós irányelv szerint ez az érték 2020-ig 10 százalékkal, 2030-ig pedig 32 százalékkal csökkenjen. A miniszter szavai szerint ezért az agrártárca 2020 után elsősorban olyan előírásokat, illetve támogatásokat tervez, amelyek segítik az állattartási technológiák, a takarmányozás, a trágyatárolás fejlesztését, hozzájárulnak a szerves trágya környezettudatosabb hasznosításához. A digitális agrármegoldások elterjedésének fontosságáról szólva azt mondta: az Európai Unióban elsőként Magyarország fogadta el a Digitális Agrárstratégiát, amely tartalmazza a mezőgazdaságot érintő modernizáció várható hatásait, és feltárja a digitalizációban rejlő előnyöket. Fejlesztenék a meglévő digitális háttér-infrastruktúrát, megújítanák az agrometeorológiai mérőhálózatot, illetve modernizálnák a növényvédelmi előrejelző szolgáltatásokat. A Vidékfejlesztési Program hangsúlyos célkitűzésének nevezte az épületek és a beépített technológiák energetikai szempontú korszerűsítését, valamint az erdőtelepítések ösztönzését. Elmondta: a telepítések fenntartásához szükséges támogatásokat 80-130 százalékkal emelte, magához a telepítésekhez használható forrásokat pedig megduplázta a tárca.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: pixabay.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.