Pesti Srácok

Nyomozás indult Juan Guaidó ellen

Nyomozás indult Juan Guaidó ellen

A venezuelai főügyészség azzal a gyanúval indította el a nyomozást az ellenzék vezetője ellen, hogy kapcsolatban áll egy drogcsempész kolumbiai fegyveres szervezettel.

Tarek William Saab főügyész a Twitteren tájékoztatott a nyomozás megindításáról, miután a helyi sajtóban, illetve az El País madridi napilapban is fényképek jelentek meg, amelyeken Guaidó látható a Los Rastrojos bűnbanda két vezetőjének társaságában.

– írta Saab, aki szerint az ügyészség olyan információk birtokában van, amelyek szerint a Los Rastrojos segített Guaidónak februárban átjutni Kolumbiába a bíróság országelhagyási tilalma ellenére, és a határátkelést Ivan Duque kolumbiai elnök kormánya szervezte meg. A szóban forgó képek azon a februári napon készültek, amikor Guaidó elment Kolumbiába egy jótékonysági koncertre, amelyen a venezuelaiaknak szánt humanitárius segélyre gyűjtöttek. Guaidó tagadta, hogy kapcsolatot tart fenn a drogkereskedéssel és zsarolással foglalkozó bűnszervezettel. Kifejtette, hogy az említett napon fényképek százai készültek róla, és nehéz megválogatni azokat az embereket, akik fotót akarnak készíteni vele. A kolumbiai külügyminisztérium közben azt közölte pénteken, hogy a bűnbanda két szóban forgó vezetőjét azóta már letartóztatták, és bírósági eljárás folyik ellenük. Egyiküket még június 18-án fogták el törvénytelen fegyvertartás és más bűncselekmények miatt, a másik pedig önként adta fel magát. A minisztérium tagadta, hogy a kolumbiai hatóságok segítettek Guaidónak átkelni a határon. A venezuelai hatóságok más ügyekben is nyomoznak Guaidó ellen.

A dél-amerikai országot súlyos gazdasági, társadalmi és politikai válság sújtja, amely januárban mélyült el, miután Juan Guaidó az alkotmányra hivatkozva Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát a hivatalban lévő venezuelai államfő, Nicolás Maduro elleni egyik tüntetésen. Noha Guaidót mintegy ötven ország elismerte Venezuela ideiglenes elnökének, köztük az elsők között az Egyesült Államok, más országok – például Oroszország – továbbra is Madurót tartják a latin-amerikai ország törvényes vezetőjének, és a Venezuelában jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is mellette áll.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Fernando Llano

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.