Pesti Srácok

Petíció az Asperger-szindrómás Greta Thunberg kihasználása ellen

null

Petíciót indítottak Greta Thunberg svéd klímaaktivista manipulálása és kizsákmányolása ellen. A felhívás indítója, Gregory Roose francia jobboldali gondolkodó a V4NA-nak elmondta: szerinte a tizenhat éves, Asperger-szindrómás lányt bizonyos érdekcsoportok politikai és gazdasági haszonszerzés céljából kihasználják, és ezzel veszélyeztetik testi és lelki épségét. A petíciót már több ezren aláírták. Thunberg egyébként részt vesz az ENSZ jövő heti klímacsúcsán New Yorkban.

Greta Thunberg svéd diáklány tavaly augusztusban, tizenöt évesen kezdett sztrájkolni Stockholmban a parlament lépcsőjén azért, hogy a politikusok és döntéshozók tegyenek többet a klímavédelemért. Demonstrációját minden héten pénteken megismételte: olyankor iskolába sem ment, így hívta fel ügyére a figyelmet. Az Asperger-szindrómás lány akciójából azóta mozgalom lett: Greta felszólalt a davosi Világgazdasági Fórumon, az Európai Parlamentben és az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában is, iskolába pedig klímaaktivista elfoglaltságai miatt jelenleg nem jár. Az ügy túlexponálása volt az oka annak, hogy elindították a petíciót Greta Thunberg manipulálása ellen a change.org weboldalon – mondta el a V4NA-nak a kezdeményező, Gregory Roose, aki úgy véli, hogy a fiatal lány környezetvédelmi aktivista szülei tétlenül nézik, amint lányuk saját fizikai és mentális egészségének kárára cselekszik – írta az Origo.

– mondta el Gregory Roose a V4NA-nak. Kifejtette, hogy a Greta Thunberg-imázs egy figyelemre méltó marketingtermék, a davosi világgazdasági fórumon működő Davos Fórum által működtetett eszköz. Ez a jelenség nem egy spontán, népszerű megnyilvánulásból származik, amely kilépne a politikai és gazdasági ellenőrzés alól, hanem egy olyan gazdasági törekvés eredménye, amelyet a politika közvetít.

PestiSracok facebook image

Az egész nyugati társadalmat manipulálják

Roose szerint a Greta-jelenség varázsa abban áll, hogy a tömeg elhiszi, hogy egy tizenhat éves lánynak ereje, hangja, hatalma lehet.

– tette fel a sokakat feszítő kérdéseket Roose, aki szerint azonban a lány csupán a világszintű hisztériakeltés eszköze, és megkérdőjelezhető a Greta által képviselt ökológiai csata hitelessége.

– boncolgatta a kérdést Roose, aki úgy látja, Greta Thunberg manipulálásával a teljes nyugati társadalmat akarják manipulálni.

– írta Gregory Roose.

Greta története vs. ENSZ-egyezmény a gyermekek kizsákmányolásáról

A petíció szövege rámutat arra, hogy Svédország elsőként ratifikálta az ENSZ közgyűlése által is elfogadott nemzetközi egyezményt a gyermekek jogairól, ezt azonban Greta Thunberg esetében nem tartják be. A petíció kiemeli a 32. cikkelyt, melyben az elfogadó országok elismerik a gyermeknek a gazdasági kizsákmányolással szembeni védelemhez való jogát, és hogy egy gyermek nem végezhet olyan munkát, mely veszélyezteti oktatását, károsíthatja egészségét vagy testi fejlődését mentális, szellemi, erkölcsi vagy társadalmi szempontból. A petíciót indító Roose szerint most nincsenek biztosítva a kislány jogai, ezért felszólította az ENSZ közgyűlését és Svédországot, hogy tegyen meg mindent Greta Thunberg jogainak védelméért az egyezmény alapján.

Thunberg nem több, mint PR-termék

A petíció, amelyet már több ezren írtak alá, arra is felhívja a figyelmet, hogy a Greta-jelenség hátterében egy svéd PR-szakember, bizonyos Ingmar Rentzhog áll, aki részt vesz a zöld kapitalizmus fejlesztésében. Ingmar Rentzhogról és a Greta Thunberg mögött álló lobbihálózatról a Standpoint brit hetilap írt részletes cikket. Ebből kiderül, hogy Greta felfedezője, Rentzhog, és sajtófőnöke, Daniel Donner milyen lobbiszervezetekkel és energetikai cégekkel állnak kapcsolatban. A Greta-jelenség magához vonzotta a zöldlobbistákat, PR-szélhámosokat, öko-akadémikusokat és egy agytrösztöt, amit egy jómódú svéd szociáldemokrata exminiszter alapított, aki jó kapcsolatokat ápol az ország energiavállalataival – összegezte a brit lap.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.