Pesti Srácok

Százhat évesen elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője

Százhat évesen elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője

Százhat éves korában elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője, a salzburgi Marko Feingold – jelentette be pénteken a helyi zsidó közösség. A hat év alatt négy haláltábort megjárt férfi tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.

A besztercebányai születésű Feingold az osztrák főváros Leopoldstadt nevű negyedében nőtt fel. Az Anschluss után a nácizmus elől Csehországba menekült, de a Gestapo 1939-ben Prágában letartóztatta, és ezzel megkezdődött hat éven át tartó kálváriája, amelynek során megjárta az auschwitzi, a neuengammei, a dachaui és buchenwaldi koncentrációs tábort. Mint később elmesélte, amikor megérkezett Auschwitzba, azt mondták neki, hogy legfeljebb három hónapja van hátra. Két és fél hónap múltán valóban ereje végére ért; életben maradását csak annak köszönheti, hogy sikerült csatlakoznia foglyok egy csoportjához, amelyet átszállítottak egy másik ausztriai lágerba, Neuengamméba. Megjárta Dachaut és Buchenwaldot is; ez utóbbiban megmenekülését kőműves szakmájának tulajdonítja. A háború után Salzburgban telepedett le, ahol sikeres divatáruüzletet nyitott és a helyi zsidó közösség vezetője lett. Fáradhatatlan aktivistaként élete végéig előadásokat tartott fiataloknak az általa átéltekről. Tavaly azt mondta az AFP-nek, hogy összesen félmillió ember előtt beszélhetett. Többször is hangoztatta, hogy számára a legrosszabb demokrácia is jobb a legjobb diktatúránál. Amikor a háború végén Ausztria lezárta határait a Palesztinába tartó zsidók előtt, Feingold százezer túlélőnek segített átjutni az osztrák-olasz határon – idézte fel a halálhír kapcsán az ANSA olasz hírügynökség. Előbb a Brenner-hágón kísérte át az embereket azzal, hogy internált olaszoknak adta ki őket, amikor pedig ez a kiskapu is bezárult, a Tauern-hegységben, egy saját maga kitaposta ösvényen csempészte át az embereket Olaszországba, ahol a kivándorlók hajóra szállhattak Palesztina felé. Az Alpine Peace Crossing évente békemenettel emlékezik meg erről a szöktetési akcióról.

Forrás: MTI; Fotó: Stern

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.