Pesti Srácok

Szijjártó: A gazdaságpolitikai eredmények tették vonzóvá Magyarországot

null

Az utóbbi évek gazdaságpolitikai eredményei, az alacsony adók és a munkára rakodó adóterhek fokozatos csökkentése tették vonzóvá Magyarországot és Dorog térségét – mondta Szijjártó Péter pénteken a francia GMD járműalkatrészeket gyártó alumíniumöntödéjének felavatásán a Dorogi Ipari Parkban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a gazdasági siker kulcsa a digitális világgazdasági rendszerre való átállás gyorsaságában van – a tárcavezető erről Kapuváron beszélt.

Az új dorogi üzem a legkorszerűbb technikákat alkalmazva kétszáznegyven munkahelyet teremt. A miniszter az átadás előtt közölte: a beruházás értéke húszmilliárd forint, melyhez a kormány 2,9 milliárd vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Szijjártó Péter kiemelte: a beruházásért jelentős volt a verseny, mivel a GMD-csoport leányvállalataival a világ tizennégy országában van jelen. A tárcavezető ismertette, hogy a tavalyi adatok alapján a francia cégek a negyedik legnagyobb beruházók Magyarországon, az ország nyolcadik legjelentősebb kereskedelmi partnerei; a hatszáz francia tulajdonú vállalat harmincnyolcezer embernek ad munkát. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az autóipar Magyarországon 2010 és 2018 között két és félszeresére növelte termelési értékét, amely tavaly hat százalékkal bővült és 2018-ban elérte a nyolcezerötszázmilliárd forintot. Az ágazat exporthányada kilenc százalék feletti; az itt előállított autóipari termékek a világpiacokon is versenyképesek.

Több száz új munkahely jön létre Dorogon

Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a cég Dorogra költözésében a szakképzett munkaerő mellett nagy szerepet játszott az állami támogatás. Az M1-es autópálya és a Dorogi Ipari Park között kiépülő összeköttetés hozzájárul majd a gazdasági élet további fejlődéséhez.

PestiSracok facebook image

Alain Martineau, a GMD-csoport elnöke és tulajdonosa elmondta: az üzem a cégcsoport öntödei üzletágának összes egysége közül a legnagyobb, egyidejűleg Európa legmodernebb és leghatékonyabb, magas szinten robotizált üzeme. A cég vezetője szólt arról is, hogy hamarosan megkezdik a tervezett fejlesztés második ütemét. A vállalat korábban arról tájékoztatta a dorogi képviselő-testületet, hogy a húszezer négyzetméteres termelő területet később megkétszerezik és további kétszázötven munkatárs felvételét tervezik. Az elnök elmondta: a GMD jelentős megrendelést kapott a PSA-csoporttól, ez tette lehetővé a dorogi fejlesztést. A GMD Bonyhádon is jelen van.

A beruházást végrehajtó GMD Cast Hungary 2017-ben alakult Magyarországon, majd a Dorogi Ipari Parkban található, korábbi a japán Sanyo és Panasonic által használt üzemcsarnok megvásárlásával indította el a projektet. A GMD csoport fém- és műanyagipari termékeket gyárt főképp a járműiparnak és más ágazatoknak. Sajtolással, fröccsöntéssel, hőformázással, alumínium-olvasztással, valamint fémöntéssel foglalkoznak, tömítéseket készítenek, a gyártás mellett autó-, illetve gépészeti alkatrészek tervezése és fejlesztése is a portfólió része. A francia vállalatcsoport globálisan jelenleg ötezerötszáz embert foglalkoztat, forgalma az idén várhatóan meghaladja az egymilliárd eurót.

A külügyminiszter szerint a gazdasági siker kulcsa a digitális világgazdasági rendszerre való átállás gyorsaságában van

– állapította meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Intretech Hungary Kft. kapuvári üzemének pénteki avatóján. Az Intretech Hungary Kft. 8,8 milliárd forintos beruházása a legmodernebb termelési és termelésirányítási technológiákat hozza Magyarországra.

– tette hozzá a tárcavezető. Szijjártó Péter bejelentette: a beruházással megvalósuló új elektronikai gyártóüzem – amelynek első ütemét avatták pénteken – kétszáz új munkahelyet teremt; ehhez a kormány 1,27 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosított.

Zifeng Wei, az Intretech Hungary Kft. alelnöke a beruházást bemutatva elmondta: az ipari park összterülete csaknem hetvenhétezer négyzetméter. Az első fázisban egy olyan üzem épült meg, melyben csúcstechnológiával ellátott automata ültető és összeszerelő gépek segítségével elektronikai alkatrészek és termékek gyártása folyik majd.

Az első félév magyar GDP-je a legmagasabb az EU-ban

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az új üzem hozzájárul az elektronikai termelés további növekedéséhez, ami tavaly tizenegy százalékos volt Magyarországon, és termelési értéke meghaladta az ötezermilliárd forintot. Az idei első fél évben újabb nyolc százalékos növekedés tapasztalható, és már meghaladta a száznegyvenötezret az ágazatban dolgozók száma. A miniszter kitért arra is, hogy egy termelésorientált gazdaságból egy kutatás-fejlesztési fókusz felé halad a magyar gazdaság; az utóbbi hat évben folyamatosan nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, az idei első félévi 5,1 százalékos GDP-emelkedés pedig a legmagasabb volt az EU-ban. Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági rendszer nyertesei közé tartozik; öt éve folyamatosan nő a beruházások értéke. Az idei év első felében negyvenhárom nagyberuházás érkezett Magyarországra, melyek összességében több, mint hétszázmilliárd forintnyi értéket képviselnek. Arra is rámutatott, hogy míg Magyarország a lakosság lélekszáma alapján kilencvenkettedik a világon, addig a harmincnegyedik legnagyobb exportteljesítményt tudhatja magáénak.

Linden Lin, az Intretech Hungary Kft. kínai elnöke hangsúlyozta: vállalatuk intelligens vezérlő elemek, valamint innovatív fogyasztói elektronikai termékek kutatása és fejlesztése terén nyújt szolgáltatásokat, melyekkel több, mint hatvan vállalatot látnak el. Hozzátette: a jövőben nemcsak beruházásuk második ütemét kívánják elindítani és magas minőségű high-tech termékek gyártási folyamatát telepítenék ide, hanem egy kutatás-fejlesztési bázist is létrehoznának Magyarországon.

Tuan Csie-lung, Kína magyarországi nagykövete köszöntőjében úgy fogalmazott: a két ország gazdasági kapcsolatrendszere történelmileg a legjobb időszakába lépett be, Kína Magyarországra irányuló befektetése megközelítőleg 4,5 milliárd dollárt ért el, ez Kína kelet-közép európai beruházásainak felét teszi ki.

Hámori György, Kapuvár kormánypárti polgármestere a beruházás előkészítése és megvalósulása során tapasztalt kormányzati, önkormányzati és vállalati összefogást méltatva azt kérte a partnerektől:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.