Pesti Srácok

Szijjártó: A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában

null

A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában, amelynek eredményeként az egyszerű termelésorientáltságról át tudott állni a technológiai újdonságok által működtetett gazdaságra – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának pénteki átadóünnepségén.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években a nagy világgazdasági változásokat a Nyugat mellett Keletről is diktálják. A magyar kormány keleti nyitása sem volt véletlen, hiszen a legmodernebb technológiákat kifejlesztő, azokat elsőként alkalmazó, nagy távol-keleti cégek egyre nagyobb európai gyártási kapacitásra tesznek szert. A miniszter szerint erre jó példa a japán Denso autóalkatrész-gyártó, amely 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez másfélmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy míg 2010-ben a magyar autóipar négyezer milliárd forintnyi termelési értéket állított elő, tavaly már 8547 milliárd forintnyit, tehát megkétszereződött a teljesítménye nyolc év alatt. Hozzátette: az első hét hónap azt mutatja, hogy nincs megállás, hiszen tizenhárom százalékos növekedést könyvelhetett el az ágazat 2018-hoz képest; ezzel elérhető közelségbe került az álomhatár, ami tízezer milliárd forintos teljesítményt jelent. Szijjártó Péter közölte, hogy ma százhetvenezren dolgoznak az ágazatban, amely a magyar gazdaság gerincoszlopa: a szektor a teljes feldolgozóipari kibocsátás harminc százalékát adja. A tárcavezető elezte: az autóipar több, mint kilencven százalékban exportra termel, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években sorra megdőlt a magyar gazdaságtörténet exportrekordja. A tavalyi volt a második olyan év, amikor meghaladta a százmilliárd eurót a magyarországi kivitel; ezzel Magyarország tagja lett az úgynevezett 35-ös elitklubnak, amelynek tagjai százmilliárd euró felett exportálnak. Szijjártó Péter a Densóról elmondta, hogy a világ harmadik legnagyobb autóipari beszállítója, amely harmincöt országban van jelen, Magyarországon pedig több, mint négyezer embernek ad munkát. A tárcavezető arról is beszélt, hogy Japán a második legnagyobb ázsiai beruházó Magyarországon, ahol százhatvan japán vállalat működik és ad munkát harmincháromezer embernek.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (Fidesz) a város egyik legfontosabb partnerének nevezte a Densót, amely több mint húsz éve érkezett a városba.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Cser-Palkovics megemlítette, hogy 2010-ben kilencmilliárd forint volt a város iparűzési adóbevétele, tavaly viszont már meghaladta a tizennyolcmilliárdot.

– emelte ki a polgármester.

Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. kereskedelmi és pénzügyi igazgatója kiemelte, hogy az autóipar az utóbbi száz év legfontosabb és legnagyobb változásán megy keresztül, amelyre cégüknek is készen kell állnia. Az utóbbi két évben ezért kapacitásintenzív beruházást hajtottak végre, amely további üzletek megszerzését is hozhatja a jövőben. A szakember elmondta, hogy a beruházás egyedülálló volt a Denso életében, mivel a fejlesztés nagy részét magyar emberek ötletei alapján, magyar mérnökök, magyar beszállítók és kivitelezők valósították meg. A most átadott tizenhétezer négyzetméteres logisztikai központban a gyártáshoz szükséges alapanyagokat, valamint félkész- és késztermékeket raktároznak. A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel – kétszáznegyvenhatmilliárd forint – mellett 34,2 millió eurós – 11,3 milliárd forint – nyereséggel zárta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.