Pesti Srácok

Szijjártó: A magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres

Szijjártó: A magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az amerikai beruházókkal folytatott tárgyalásai alapján egyértelműen beigazolódott, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása megtörtént.

- mondta Szijjártó Péter az MTI-nek az ENSZ-közgyűlés jelenleg zajló ülésszakának helyszínén, New Yorkban. A miniszter több amerikai – gyógyszerészeti, elektronikai és pénzügyi – vállalat vezetőivel folytatott kétoldalú megbeszélést. Átadta emellett az elmúlt év legjelentősebb amerikai befektetőjének járó Chain Bridge Budapest Award elismerést, amelyet ezúttal az alumíniumiparban érintett Arconic amerikai vállalat (a korábbi Alcoa) kapott meg. Szijjártó Péter elmondta, hogy az IBM amerikai informatikai óriáscég most közölte mértékadó ranglistáját a tavalyi év fejleményeiről. A ranglistán Magyarország az egymillió lakosra jutó új munkahelyek létrehozásának szempontjából az ötödik helyre került világszinten. A legkeresettebb befektetési célpontok között az ország a járműiparban a negyedik, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó beruházások tekintetében pedig a kilencedik helyet foglalja el.

PestiSracok facebook image

– vonta le a következtetést a miniszter.

– emelte ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.