Pesti Srácok

Tarlós: Példátlanul hamis kampány folyik ellenzéki részről

Tarlós: Példátlanul hamis kampány folyik ellenzéki részről

Példátlanul hamis, "mellébeszélésektől hemzsegő" főpolgármester-jelölti kampányt folytat az ellenzék, amelynek a jelöltjei tapasztalatlanok is – mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester a Karc FM Hangoló című hétfői műsorában sugárzott, pénteken felvett interjújában.

Tarlós István azt mondta: a kampányok egyre gátlástalanabbak, durvábbak és hamisabbak.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a mostani egy példátlanul hamis kampány. A főpolgármester szerint be kell látni azt is, hogy "ilyen mezőny még soha nem jött össze főpolgármester-választáson, mint most".

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Tarlós István. Hozzátette, hogy eközben Karácsony Gergely az által vezetett kerületet érintően, az egyetlen területen, ahol teljesítményeket sorolhatna fel, "tapintatos hallgatásba burkolózik az egész kampány alatt". Tarlós Istvánt a műsorban kérdezték Karácsony Gergely csütörtökön kiszivárgott hangfelvételéről is. A főpolgármester elmondta: nem érti azt az esetlen kísérletet, hogy az ügyben az érintettek csak a technikáról és nem a tartalomról beszélnek.

– mutatott rá Tarlós István, hozzátéve: most már érhető, hogy miért nem akar beszélni az általa vezetett kerületről Karácsony Gergely, aki a televízióban elmondja, hogy őt nem lehet megfélemlíteni, de fél Zugló arról beszél, hogy milyen a kapcsolata Tóth Csaba szocialista képviselővel.

– említette meg Tarlós István. Kitért arra is, hogy ha a zuglói polgármesternél "annyira zéró tolerancia van a korrupcióval szemben", akkor hogy lehet az, hogy semmilyen jogi és kommunikációs lehetőségét ki nem használva, "lehajtott fejjel" aláírta azt a parkolási szerződést, amit ő maga nevezett piszkos alku eredményének. Tarlós István elmondta: az ellenzéki főpolgármester-jelölt kampányának a célja, hogy azt arra hegyezzék ki, mintha a fővárosi választás egy – az ellenzék irreális vágyai szerinti – kormányváltással lenne azonos. A főpolgármester kérdésre szólt arról is, hogy "lát problémát általában az önkormányzatok autonómiájának a mértékben"; ez szerinte is sérült az utóbbi harminc év során, fokozatosan; továbbá Budapestnek a jelenleginél nagyobb arányban kellene részesülnie a forrásmegosztásokból.

– hangsúlyozta Tarlós István. Megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármesternek is folyton vitája volt az ügyben az MSZP-SZDSZ-kormányokkal.

– mondta Tarlós István. Felidézte: a mostani kormány "brutális" adósságot vállalt át a fővárostól.

Forrás: Karc FM; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.