Pesti Srácok

Törvénytelenül másolják le az ajánlóíveket Karácsony kampányában

Törvénytelenül másolják le az ajánlóíveket Karácsony kampányában

Feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból. A józsefvárosi összefogás kampánycsapata az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig, mint köztudott, tilos.

Vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egy csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait. Ez pedig tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása.

E munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármester-jelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szep­tember 2-án késő este. A lap informátorának tájékoztatása szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült, amely Karácsony Gergelynek sem lehet ismeretlen, hiszen a főpolgármester-jelölt néhány napja lakossági fórumot is tartott ott. Udvarhelyi Tessza a képhez a következő kísérőszöveget írta:

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.