Pesti Srácok

Trump üzent Macronnak: "Washingtonnak nincs szüksége közvetítőkre"

Trump üzent Macronnak: "Washingtonnak nincs szüksége közvetítőkre"

Az Egyesült Államoknak nincs szüksége közvetítőkre az Iránnal folytatandó párbeszédhez – hangsúlyozta hétfőn New Yorkban Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfő diplomáciai erőfeszítéseire utaló újságírói kérdésre válaszolva.

– mondta Trump.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Macronra utalva. Újságírók érdeklődésére azt is elmondta, hogy nincs tervbe véve találkozója Haszan Róháni iráni elnökkel, de hozzáfűzte: nem is zárja ki, hogy az ENSZ székhelyén esetleg létrejöhet egy találkozó.

– mondta Trump.

Macron mindenesetre hétfőn tett próbálkozásokat annak érdekében, hogy közvetítőként elősegítse a Washington és Teherán közötti párbeszédet. Egy sajtóértekezleten jelezte, hogy ennek érdekében külön-külön tervez találkozni az amerikai és az iráni elnökkel. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter viszont korábban kizárta bármiféle iráni-amerikai találkozónak a lehetőségét. Hangsúlyozta: a tárgyalások kapuja zárva van a legutóbbi amerikai szankciók miatt. Az amerikai elnök ugyanis elzárta az iráni nemzeti bank és szuverén alap jövedelmi forrásait azt követően, hogy korábban dróntámadás érte Szaúd-Arábia olajlétesítményeit. A támadásért a felelősséget a jemeni húszik vállalták, de az amerikai kormányzat Iránt vádolta.

Továbbra is feszültség forrása, hogy Washington tavaly májusban kilépett a 2015-ben Iránnal aláírt atomalkuból, és visszavezette az Iránnal szembeni korábbi szankciókat, amire válaszul júliusban Teherán felfüggesztette az egyezményben vállalt kötelezettségeinek a betartását. Zaríf hétfőn jelezte, hogy szerdán találkozni kíván a megállapodásban bennmaradt öt ország (Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország) külügyminisztereivel.

Emmanuel Macronnak már korábban is nem titkolt célja volt meggyőzni Washingtont arról, hogy enyhítse az iráni olajra kivetett szankciókat, és ezért cserébe Teherán betartaná valamennyi kötelezettségvállalását.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.