Pesti Srácok

Választási csalás miatt tesznek feljelentést Érden – A balliberálisok próbálták kijátszani a törvényt

Választási csalás miatt tesznek feljelentést Érden – A balliberálisok próbálták kijátszani a törvényt

Törvénysértő a Csőzik Lászlót támogató balliberális ellenzék érdi kompenzációs listája, amelynek egyik tagja egy másik településen független önkormányzati képviselőjelöltként indul – írja az Érdioldal.hu. A Helyi Választási Bizottság feljelentést tesz a rendőrségen választási csalás gyanúja miatt. A portál szerint a település rendszerváltás utáni történetében ilyen szintű választási jogsértés még nem történt.

Az érdi balliberális ellenzék képviselőit jelölő pártok és szervezetek által összeállított kompenzációs lista jogszabálysértő, súlyosan sérti a választások tisztaságát biztosítani hívatott törvényt, a lista egyik jelöltje ugyanis egy másik településen is indul önkormányzati képviselőjelöltként. Az Érdioldal.hu arról ír, hogy az egyik jelölt, Falusi Ferenc neve két helyen is jelöltként szerepel a Választás.hu oldal adatai alapján.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 8. § (1) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy „a választópolgár <…> csak egy településen, fővárosi kerületben, megyében fogadhat el jelölést”.

A portál szerint a "Csőzik-lista" egyik jelöltje, Falusi Ferenc az egyik szomszédos településen is indul, méghozzá független jelöltként. Hozzáteszik: a választási törvényt ilyen súlyosan megsértő ügy még nem volt Érd történetében. Információik szerint a Helyi Választási Bizottság a jogsértés tényét határozatban állapította meg; a jelölő szervezeteket és magát a jelöltet, Falusi Ferencet a további jogsértéstől eltiltotta. A testület jegyzőkönyvben rögzítette azt is, hogy választási csalás bűncselekménye alapos gyanúja miatt feljelentést tesz a rendőrségen. A bizottság ülésén felvetődött az is, hogy a testület megsemmisíti a teljes, jogszabálysértő listát, ezt azonban hatáskör hiányában elvetették, az a fellebbviteli fórum feladata – olvasható az Érdioldal.hu beszámolójában.

PestiSracok facebook image

Forrás: Érdi Oldal (kiemelt képünkön Csőzik László látható, ő adta le a kompenzációs listát)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.